„Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak." 1Péter 2,11
Péter apostol emlékezteti olvasóit arra, hogy itt a földön tulajdonképpen idegenek, nincs polgárjoguk! Olyan emlékeztetés ez, amelyre ma nagyobb szükségünk van, mint valaha. (Jövevények vagy zarándokok azok, akik átutazóban vannak egyik országból a másikba. Az az ország, amelyen éppen átmennek, nem a sajátjuk: külföldiek. Csak az az igazi hazájuk, amely felé tartanak.)
A jövevény ismertetőjele sokszor a sátor. Ha arról olvasunk, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób sátrakban lakott, akkor ezen azt kell értenünk, hogy Kánaánt még idegen országnak tekintette (noha Isten nekik ígérte). Ábrahám „szükséglakásban" élt, mert „várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten" (Zsid 11,10). A zarándok sehol sem telepszik meg otthonosan. Mindig úton van.
S mert az útja hosszan tart, kevés útipoggyászt visz magával. Nem engedheti, hogy sok terhe legyen. Mindent el kell vetnie magától, ami mozgási szabadságát gátolja.
A zarándok további ismertetőjele, hogy különbözik az ország lakóitól. Nem alkalmazkodik azok életstílusához, szokásaihoz. A keresztyén zarándok számára ez azt jelenti, hogy komolyan veszi Péter intését, és tartózkodik „a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak". Nem engedi, hogy a környezete befolyásolja és alakítsa jellemét. Noha a világban él, de nem ebből a világból való. Idegen országon vonul keresztül anélkül, hogy átvenné annak erkölcseit és értékítéleteit.
Amikor a zarándok ellenséges vidéken halad át, gondosan ügyel arra, hogy össze ne barátkozzék az ellenséggel.
A keresztyén zarándok ellenséges országon megy át. Ez a világ nem adott a mi Urunknak mást, csak egy keresztet és egy sírhelyet. Aki ilyen világgal barátkozik, ezzel elárulja a mi Urunkat, Jézust. Krisztus keresztje elszakította mindazokat a kötelékeket, amelyek valaha is ehhez a világhoz kötöttek. Nem vágyakozunk e világ tetszésére, de nem félünk az ítéletétől sem.
Az úton levő zarándokot erősíti az a tudat, hogy a mindennap megtett útszakasz közelebb viszi hazájához. Tudja, hogy egyszer majd célhoz ér, és akkor nagyon gyorsan elfelejt minden földi fáradságot és veszélyt.