„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." Galata 6,2 „Mert mindenki a maga terhét hordozza." Galata 6,5
Ha valaki csak felületesen olvassa el ezeket a verseket, könnyen arra a meggyőződésre jut, hogy a kettő között ellentmondás van. Az elsőben arról van szó, hogy segítsünk egymásnak a teher hordozásában, a másodikban viszont arról, hogy kinek-kinek egyedül kell hordoznia a maga terhét.
A 2. versben a „teher" szó eredetije kifejezi mindazt, ami az embert szellemileg, testileg és érzelmileg nyomasztja. A közvetlen igei összefüggésben ez a bűntudat és reménytelenség súlyos terhére vonatkozik, ami az embert nyomja (lásd 1. v.). Az ilyen testvéren úgy tudunk segíteni, ha szeretettel átöleljük, és visszanyerjük őt az Istennel és népével való közösség életébe. Csakhogy a terhek közé tartoznak még az élet gondjai, bajai, kísértései és csalódásai is, amelyekkel időnként mindnyájunknak szembe kell néznünk. Ilyenkor egymás terhét hordozzuk, ha egymást vigasztaljuk, bátorítjuk, anyagi javainkat egymással megosztjuk, és segítő tanácsokat adunk. Ez azt jelenti, hogy magunkat beleéljük a másik problémáiba, még akkor is, ha ezért nagy, személyes árat kell fizetnünk. Ha ezt tesszük, akkor betöltjük a Krisztus törvényét, amely éppen a felebarátunk iránti szeretetet tartalmazza.
Az 5. versben a „teher" viszont valami mást jelent. Olyan terhet, amit egyszerűen hordanunk kell, függetlenül attól, hogy nehéz vagy könnyű. Pál ezzel azt fejezi ki, hogy mindenki maga hordozza a felelősség terhét, amikor majd meg kell jelennie a Krisztus ítélőszéke előtt. Akkor már szó sem esik arról, milyen volt az életünk másokéhoz viszonyítva. Saját cselekedeteink alapján ítéltetünk meg, ahogyan fel van jegyezve, és annak megfelelően vesszük majd a jutalmat is.
A két igevers közötti összefüggést az alábbiakban látom: ha valakit - akit tetten értek a bűnben - segítünk helyreállítani, akkor mi magunk könnyen abba a csapdába esünk, hogy vele szemben felsőbbrendűnek tartjuk magunkat. Ha valaki elbukott testvére terheit segít hordozni, könnyen azt gondolhatja, hogy ő magasabb szellemi szinten áll. Önmagát nagyon jónak tartja a másik mellett, aki vétkezett. Pál azonban emlékezteti arra, hogy ha majd egyszer meg kell állnia az Úr előtt, akkor saját tetteiről kell számot adnia, nem pedig mások cselekedeteiről. Ott a felelősség terhét egészen egyedül kell hordoznia.
Így tehát a két vers nem mond ellent egymásnak, hanem szorosan összefügg.