Soren Kierkegaard filozófus egy alkalommal elmondott egy történetet egy cirkuszról, ami kigyulladt. A cirkuszról átterjedt a tűz a környező mezőkre is, és már a közeli falut is veszélyeztette.
A cirkuszigazgató, aki látta, hogy a falu elpusztulhat lakóival együtt, ha valaki nem figyelmezteti őket, megkérdezte, ki tudna elmenni, hogy figyelmeztesse őket. A bohóc felpattant a biciklijére, és úgy, ahogy volt, kifestve, jelmezben, lekarikázott a domb aljában levő faluba.
- Mentsék az életüket! Mentsék az életüket! Tűz közeledik, és a falu le fog égni! - kiáltotta, ahogy végigkerekezett a falu utcáin. - A falu le fog égni! Mentsék az életüket!
Kíváncsi falusiak jöttek elő a házakból, boltokból, és a járdán gyülekeztek. Visszakiabáltak a bohócnak, nevettek, és megtapsolták az előadást. Minél kétségbeesettebben kiáltozott a bohóc, annál jobban tapsoltak a falusiak.
A falu leégett, és sokan odavesztek, mert senki nem vette komolyan a bohócot. Végül is ő csak egy bohóc volt.
A történetbeli bohóchoz hasonlóan a lelkipásztorok és papok sokszor olyan szerepet játszanak az egyházban, ami hatástalanítja az üzenetüket, amikor kimennek a világba. Ezért nem várhatjuk el, hogy a papság hirdesse az evangélium üzenetét a világnak; a világ nem veszi komolyan őket.
Ehelyett nekünk - hétköznapi embereknek - a dolgunk, hogy komolyan vegyük Jézust, és hirdessük az evangéliumot a világ számára. (Lásd Mk 16,15.) Nem várhatjuk el a világtól, hogy komolyan vegye az evangéliumot, ha mi nem vagyunk készek arra, hogy másoknak Krisztusról beszéljünk, és erejének szeretetének bizonyságtevői legyünk.