Egy kisfiú sok-sok órát töltött azzal, hogy egy kis vitorlás hajót épített, a legapróbb részletekig kidolgozva azt. Majd elvitte egy közeli folyóhoz, hogy kipróbálja. Ahogy azonban rátette a vízre, nagyon gyorsan elsodródott. S bár szaladt utána a parton, nem tudott lépést tartani vele. Az erős szél és a sodrás elvitte a hajót. A kisfiúnak majd megszakadt a szíve, hiszen tudta, milyen kemény munka egy másik vitorlás hajót építeni. A folyó lentebbi szakaszán egy ember megtalálta a kis hajót, bevitte a városba, és eladta egy bolttulajdonosnak. Aznap délután, amikor a fiú a városban sétált, észrevette a hajót az üzlet kirakatában. Belépett a boltba, és elmondta a tulajdonosnak, hogy az a hajó az övé. Ott voltak rajta az ő kis jelzései, ám a boltost nem tudta meggyőzni, hogy övé a hajó. A férfi azt mondta a fiúnak, hogy a hajót csakis úgy szerezheti meg, ha megvásárolja. A kisfiú annyira vissza akarta szerezni, hogy erre is hajlandó volt. Ahogy a boltos kezéből átvette a hajót, ránézett, és azt mondta: „Hajócska, te kétszeresen is az enyém vagy. Én készítettelek téged, és meg is vásároltalak."
Ugyanígy mi is kétszeresen Istenéi vagyunk. Mennyei Atyánk teremtett meg minket, s ugyanakkor nagy árat is fizetett értünk. (Lásd Kol 1,16 és Róm 5:8.) Az Ő Fiának vére által megváltattunk, és újra egyesültünk Istennel. Jézus Krisztus életét adta, hogy minket visszaszerezzen, ennek ellenére mi sokszor olyan kevés hálát tanúsítunk azért, amit értünk tett.