A történet egy férfiről szól, aki azt álmodta, hogy elérkezett élete végéhez. Visszatekintve úgy látta életét, mint egy tengerparti sétát Jézussal. Ahogy visszatekintett az életére, két pár lábnyomot látott a homokban az út java részén - az egyik az övé, a másik Jézusé. Észrevette azonban, hogy élete útján sokszor csupán egy pár lábnyom volt a homokban. Azt is felfedezte, hogy ezek az útszakaszok voltak élete legnehezebb, legszomorúbb időszakai.
Ez nem hagyta nyugodni a férfit, és megkérdezte felőle az Urat:
- Uram, Te azt ígérted, hogy soha nem maradsz el tőlem, sem el nem hagysz engem. Azt mondtad, hogy ha egyszer úgy döntök, hogy követlek Téged, Te velem jössz végig az úton. De most, ahogy visszatekintek életemre, a legnehezebb időszakokban csak egy pár lábnyomot látok. Nem tudom megérteni, miért van az, hogy amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád, éppen akkor hagytál magamra!
Jézus így válaszolt:
- Fiam, szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek téged, és sosem hagynálak el. Nézd csak meg még egyszer azokat a lábnyomokat: A nehézségeid és szenvedéseid idején enyémek voltak azok a lábnyomok. Én hordoztalak téged.
Bizonyosak lehetünk benne, hogy amikor az élet nehéz időszakain megyünk keresztül, Isten mindig velünk van. Soha ne kételkedj a jelenlétében, akkor sem, ha az adott pillanatban nem érzed vagy látod Őt. Ő megtartja szavát: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" (Zsid 13,5).