Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, s mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig volt ez így, nap mint nap, a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a hibátlan edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen látta el a feladatát. De a szegény törött cserép szerfölött szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál. - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy az ösvényen a virágok csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!