Híres evangélista járt a városban egy evangelizációs kampány során. Úton a stadion felé, ahol az alkalmat tartották, az evangélista meg akart állni a postánál, hogy feladjon egy levelet. De reménytelenül eltévedt, és végül úgy határozott, hogy megkérdezi valakitől, merre menjen.
Észrevett egy kisfiút, aki a járdán sétált. Odahajtott, és így szólt: "Elnézést, fiacskám, nem tudod véletlenül, merre van a posta?"
A kisfiú így felelt: „Dehogynem. Forduljon vissza, menjen egyenesen az első lámpáig, forduljon balra, és egy vagy két sarokkal arrébb lesz, a jobb oldalon."
„Nagyon köszönöm, fiam" - mondta az evangélista. "Egyébként - tette hozzá, átnyújtva egy brosúrát a fiúnak az evangelizációs hirdetéssel - szeretnélek meghívni ma este egy alkalomra, ahol el fogom mondani, hogyan találhatod meg Jézust, mint személyes megváltódat."
„Na, annak nem sok az esélye!" - mondta a fiú. „Még a postát sem képes megtalálni!"
Szerencsére nekünk nem kell megtalálnunk Jézust. Jézus talál meg minket. A Lukács 15-ben Jézus „elveszett juhokként" beszél rólunk. Mint a pásztor, akinek száz juha van, azt mondja, Ő otthagyja a kilencvenkilencet, hogy megkeresse azt, amelyik elkóborolt. Nem nekünk kell megtalálnunk az utat vissza a karámhoz. Jézus utánunk jön. Csak annyit kell tennünk, hogy abbahagyjuk a futást, és hagyjuk, hogy visszavigyen.