Néhány évvel ezelőtt egy ötvennégy emeletes New York-i épület tetején állt egy asszony, halálos ugrásra készülődve. A rendőrség öngyilkossági szakosztályának kirendelt emberei rendkívül komolyan vették a nő fenyegetőzését. Drága ruhája és előkelő megjelenése nem arra utalt, hogy az a tipikus öngyilkosjelölt volna. Ennek ellenére minden arra irányuló kísérlet, hogy meggyőzzék, hogy leszálljon a párkányról, csődöt mondott.
Az egyik rendőr felhívta a lelkipásztorát, s megkérte, jöjjön a helyszínre, és imádkozzon a nőért. A lelkész el is jött, s miután felmérte a helyzetet, megkérdezte a rendőrkapitányt, hogy megpróbálhatna-e olyan közel menni, hogy beszélni tudjon az asszonnyal. A kapitány vállat vont, és azt mondta:
- Hogyne, úgy sincs vesztenivalónk.
A lelkész elindult az asszony felé, de az sikoltozni kezdett, ahogy azelőtt is tette:
- Ne jöjjön közelebb, mert leugrok!
A lelkész hátralépett, és közben azt kiáltotta neki:
- Sajnálom, hogy azt hiszi, senki sem szereti önt! Ez megragadta a nő figyelmét, de még a rendőrökét is - szokatlan beszéd volt ilyen helyzetben.
- Gyermekei és unokái biztosan nem szeretik. Nyilvánvaló, hogy nem törődnek önnel - folytatta a lelkész.
Erre a nő egy lépést tett a lelkész felé, és azt mondta:
- Az unokáim szeretnek engem. Az egész családom szeret. Az unokáim csodálatosak. Nyolc unokám van.
A lelkész is lépett egyet az asszony felé, majd azt mondta:
- Akkor valószínűleg nagyon szegény ön, máskülönben nem akarná eldobni az életét.
A nő, aki láthatólag túlsúlyos volt, azt kérdezte:
- Úgy nézek ki, mint akinek nincs mit ennie? Gyönyörű házunk van a Central Parkban. Nem vagyok szegény!
A lelkész egy újabb lépést tett, és már csak egy méter választotta el az asszonytól.
Akkor miért akar végezni magával? Nem értem. A nő gondolkodott egy pillanatig, majd azt válaszolta:
- Tudja, nem is igazán emlékszem.
Ez az igaz történet úgy fejeződött be, hogy a lelkész lekísérte a hölgyet a párkányról, mialatt ő fényképeket mutogatott neki unokáiról. Később az asszony önkéntes segítője lett a város öngyilkossági segélyszolgálatának, és segített másoknak, hogy az életet válasszák. A lelkipásztor segített ennek az asszonynak, hogy levegye a tekintetét saját magáról, és meglássa, milyen sokféle módon megáldotta őt Isten. Megtanulta, hogy a hálás emberek boldogok. „Adjatok hálát a menny Istenének, mert örökké tart szeretete!" (Zsolt 136,26).