Max Lucado mesélt egy történetet egy asszonyról, akinek volt egy Chippie nevű papagája. A nő nagyon szerette Chippie-t, mert olyan vidám kis énekesmadár volt. Chippie állandó csiripelése valahogy felvidította az egész napját.
Egyik nap az asszony Chippie ketrecének az alját tisztította a porszívóval, amikor csengett a telefon. A kagylóért nyúlt, de a porszívó fejét nem vette ki a ketrecből, ami nagy hiba volt, mert a porszívófej hirtelen szegény kis Chippie felé irányult, és be is szippantotta.
Amikor az asszony visszapillantott a ketrecre, és ráébredt, mi történt, megrémült. Leejtette a telefont kikapcsolta a porszívót, és szétszakította a porzsákot, hogy kivegye kis madárkáját. Chippie jó koszos lett, de élt. A nő a mosogatóhoz rohant, és teljesen kinyitotta a csapot, rá Chippie fejére. Minél jobban próbálta lemosni, annál rosszabbul nézett ki szegény. Így aztán bevitte a fürdőszobába, és elkezdte a hajszárítóval szárítani - a legnagyobb fokozatra és a legforróbbra kapcsolva. Végre megszárította és visszatette a madarat a ketrecbe.
Pár nappal később felhívta egy barátnője, és megkérdezte, hogy van Chippie.
„Él - válaszolt ő - de csak ül a ketrecében, és bámul maga elé. És - tette hozzá tűnődő hangon - már nem nagyon szokott énekelni."
Mindannyian ismerünk embereket, akik hasonlítanak Chippie-re. Ismerünk fiatalokat, akiknek valaha dalolt a szívük. Azonban tőlük független körülmények miatt rá kellett jönniük, hogy „az élet bűzlik". Ebből kifolyólag már nem nagyon énekelnek.
Te érezted már úgy magad egy kicsit, mint Chippie? Bántottak olyanok, akiket szerettél? Fenekestől felfordult a világ körülötted? Már nem is vágysz énekelni egyáltalán?
Ahogy Chippie keservesen megtanulta, nincsenek „gyors gyógymódok". A gyógyulás időbe telik. Van azonban Valaki, aki vissza tudja adni a dalodat, és helyre tudja állítani az örömödet. Jézusnak hívják. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodát tett!" (Zsolt 98,1).