Egy parancsoláshoz szokott, önfejű férfi egy fontos találkozóra igyekezett. Úgy döntött, hogy lerövidíti az utat, de rá kellett jönnie, hogy teljesen eltévedt. Megkérdezte az utat a legelső személytől, akit meglátott - egy kisgyerektől. „Fiú, merre van Dover?" - kérdezte nyers hangon. „Nem tudom" - felelt a gyerek kicsit feszélyezetten.
„Akkor hát - pattogott a férfi - milyen messze van Brighton?"
„Azt sem tudom" - válaszolt a fiú.
„Van itt valaki a közelben, aki meg tudná mondani, merre menjek?" - emelte fel hangját a férfi.
„Nem tudom" - vont vállat a fiú.
A férfi egyre mérgesebben kérdezősködött, ahogy a fiú mindenre ugyanazt a választ adta. Végül elveszítette a türelmét, és rárivallt: „Hát, nem sok mindent tudsz, igaz?"
Erre, most először, a fiú elmosolyodott. Felpillantott a kanyargós ösvény végén álló házra, ahonnan hívogatóan integettek az esti fények, és ahol kistestvérei játszottak az udvaron. A fiú így szólt: „Igaz... De én nem tévedtem el!"
Sok mindent nem tudunk. De ha hiszünk Krisztusban, akkor nem vagyunk elveszettek. Pál így ír az 1Kor 13-ban: „Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig [teljesen] fogok ismerni...". Az élet most egy nagy titok a számunkra, és sok a megválaszolatlan kérdés. „Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe" - ezt szintén Pál írta a 2Kor 4,8-ban. Bár nem tudunk mindent, azért nem csüggedünk el, és nem érezzük elveszettnek magunkat. Egy napon, amikor meglátjuk Krisztust, minden világos lesz. Addig pedig megnyugodhatunk - tudva, hogy Isten tartja kezében az irányítást. Van Tőle kapott életcélunk, és Ő igazgatja az életünket.