Az Úr velünk lesz a szent harcban, de megkívánja, hogy pontosan kövessük utasításait. Győzelmünk azon fog múlni, hogy engedelmeskedünk-e neki teljes szívből, és hitből fakadó cselekedeteink elég erősek és bátrak-e. Ha fél szívvel harcolunk, csak fél győzelmet várhatunk.
Ha gyümölcsöző élet által szeretnénk (kívánjuk) dicsőíteni Urunkat, akkor ennek bizonyos előfeltételei vannak. Semmi sem származhat ugyanis belőlünk, ami nincs meg bennünk. Először is hitre van szükségünk, ami minden erény alapja, azután ismeretre, mértékletességre, állhatatosságra és kegyességre. Ezekhez járuljon istenfélelem és felebaráti szeretet. Mindez együttvéve megtermi majd a gyümölcsét, úgyhogy nem leszünk az Igének csupán tétlen ismerői, hanem tényleges cselekvői.
AZ ÜDVÖZLÉSEKET követően (1,1) Pál továbbmegy, hogy dicsérje a tesszalonikaiakat, és hálát adjon Istennek három szellemi jellemvonásért, amely bennük mutatkozott.
AZ APOSTOL legnagyobb öröme az volt, hogy azt hallotta: gyermekei igazságban járnak. Számára ez a szellemi egészség és előrehaladás bizonyítéka volt. Hasonlóképpen figyelmeztet minket is, hogy járjunk Őbenne (6. v.). Ez a kifejezés azt jelzi, hogy minden tudatos tevékenységünk Jézus akaratának és helyeslésének körén belül van.
Még Jeremiás megszületése előtt történt, hogy Isten, előzetes értesítés nélkül lenyúlt a magasból, és a papot kijelölte prófétájául. Jeremiásnak nyugtalan politikai körülmények között kellett szolgálnia Istent, ami megmagyarázza, miért parancsolta meg neki Isten, hogy ne házasodjon meg, 16,2, és be se lépjen lakodalmas házba, 16,8. Isten kevés emberének volt része keserűbb tapasztalatokban, mint Jeremiásnak. Vérrokona elárulta, szülővárosának emberei pedig az életét fenyegették, ha folytatja nemkívánatos jövendöléseit, 11,21.
Jób könyvének bevezetése, az 1. és 2. fejezet, a befejező résszel együtt, 42,7-17, elbeszélés. A könyv magja, a 3-42,6 nagyrészt lírai (költemény jellegű). A könyv Jób helyzetével kezdődik, és négy nagy megállapítást tesz az ő ragyogó jellemével kapcsolatban, 1,1.
Tanulmányozásunk elénk állítja azokat is, akik ellenezték Jeruzsálem falainak újjáépítését. A Horonból való Szanballat társaival együtt szüntelen harcolt, hogy akadályozza és rombolja Nehémiás munkáját. Olyan nemzetből származott, Moábból, amely esküdt ellensége volt Izráelnek. Minden lehetséges eszközt felhasználtak az ellenállásukhoz. Szanballatban annak a könyörtelen nyomásnak a képét látjuk, amelyet a Sátán gyakorol azokra, akik arra törekszenek, hogy Isten munkáját végezzék.
Mózes nagy állhatatossága főleg az egyiptomi fáraóval valamint az Izráel népével szembeni magatartásában nyilvánult meg.
Jákob legidősebb fiát kezdetben jó embernek ismertük meg, mert megpróbálta Józsefet megvédeni a gyűlölettől, a többi testvér gonosz szándékától, hogy később kiszabadítsa és biztonságban visszaadja apjának, 1Móz 37,27-30. Úgy tűnik, őszintén elkeseredett, amikor felfedezte, hogy a testvérek eladták Józsefet az izmaelitáknak. Később meggyőződött bűnének rettenetes voltáról, és arról, hogy ennek a bűnnek a következményei visszaszálltak a saját fejére az Úr munkája nyomán, 1Móz 42,22.
„Dávid, miután a maga idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és az ő atyáihoz helyeztetett" (Csel 13,36).