„Sok szorongattatás és szívbeli aggódás között írtam nektek sok könnyhullatással...hogy megismerjétek azt a szeretetet, mellyel én kiváltképpen irántatok vagyok" (2Kor 2,4).
A szolgálatnak, ha valóban gyógyulást és életet akar hozni, belső megtapasztalásból kell fakadnia. Hogy ez mennyire így van, azt Pál apostol élete ékesen bizonyítja. Az első korintusi levél szolgálata szilárdan arra a férfiúra van alapozva, aki a második korintusi levélben megjelenik előttünk.
Az első levélben ugyanis arról beszél Pál, hogy Isten a gyengéket választotta ki; a második viszont a maga komor valóságában tárja fel saját megtapasztalását az Istentől ráhelyezett gyengeséggel kapcsolatban. Az első levélben Pál egységre inti a korintusi gyülekezetet, a másodikban egyértelművé teszi, hogy kudarcaik ellenére is közösséget vállal velük. Az első levél 13. részében olvassuk a szeretet klasszikus himnuszát, a 2Korintus 12,15-ben pedig: „Nagy örömest áldozok értetek, sőt feláldozom magam a ti lelketekért." Végül az 1Korintus 15 adja az Újszövetség legtisztább tanítását a feltámadásról. A második korintusi levél világossá teszi Pál apostol mérhetetlen szükségét is arra nézve, hogy óráról órára bízzon abban az Istenben, aki a halottakat is fel tudja támasztani. Tanítását minden ponton támogatja a tapasztalat. Más nem is lehet a Krisztusról való bizonyságtétel alapja.