Az érett ember egyik jellemzője, hogy felelősséget vállal az életéért, vágyaiért és problémáiért. Nem hivatkozik a közlekedésre, ha késve érkezik a munkahelyére. Továbbtanul, ha előre akar jutni a szakmai karrierjében. Ha dühbe gurul, képes kezelni a haragját, és nem mástól várja, hogy lecsillapítsa háborgó érzelmeit. Az érett felnőttek megoldást keresnek a problémáikra, ahelyett hogy keresnének valakit, akit hibáztathatnak, vagy aki majd megoldja helyettük a gondjukat.
Az éretlen emberek ezzel szemben áldozatként élik az életüket, és állandóan mások nyakába próbálják varrni a gondjaikat. Mással akarják kifizettetni a tartozásukat, ami egyben a függőség egyik jellemzője. Márpedig a Biblia arra tanít minket, hogy „mindenki a maga terhét hordozza" (Gal 6,5).
A gyermekeknek idővel meg kell tanulniuk, hogy felelősséget vállaljanak önmagukért. Első életévük során ennek éppen az ellenkezőjét tanulják, vagyis azt, hogy másokra kell támaszkodniuk, és külső segítségre szorulnak. Ekkor tanulnak meg bízni anyjukban, és elfogadni a tőle kapott szeretetet és vigasztalást. Életük teljes mértékben mások kezében van, kellő figyelem és törődés hiányában nem maradnának életben. Ám a gyermek már ekkor is képes felelősséget vállalni saját szükségletei betöltéséért. Sírással adja anyja tudtára, hogy valami nincs rendjén. Kezét nyújtja felé, ha azt szeretné, hogy felvegye, és eltolja magától, ha le szeretne szállni az öléből. Isten belénk helyezte azt a képességet, hogy a magunk terhét hordozzuk.
A határok tanítása tehát nagyrészt azt jelenti, hogy gyermekünket megtanítjuk fokozatosan felelősséget vállalni a saját problémáiért. A gyermek terheit, melyeket kezdetben a szülő hordoz, végül teljes egészében neki kell átvennie.
Sokak számára keményen hangzanak ezek a szavak, különösen azoknak a felnőtteknek, akiket gyermekkorukban érzelmi sérülés ért. Talán nem kaptak meg valamit, amire szükségük lett volna, például törődést, biztonságot vagy útmutatást. Vagy olyasmit kaptak, amire a legkevésbé sem volt szükségük, például haragot, elutasítást vagy túlzott kritikát. Mindezek után úgy érezhetik, hogy nem igazságos, ha nekik kell rendbe hozniuk azt a problémát, amelyet valaki más okozott.
Csakhogy a bűnbeesés óta a dolgok általában nem igazságosan alakulnak az életben. Bizony jó emberekkel is történhetnek rossz dolgok, ám ha azoktól várjuk a jóvátételt, akik ártottak nekünk, akkor az életünk az ő irányításuk alá kerül. Sokkal jobban járunk, ha az igazságtalan helyzetek fájdalmától eljutunk a megbocsátásig, és képesek vagyunk fejlődni és növekedni rajtuk keresztül. Ne feledjük, Isten számára olyan fontosak vagyunk, hogy magára vállalta a kereszt „igazságtalanságát": „Krisztus értünk, istentelenekért [halt meg]" (Róm 5,6).
Comments