07.07 A halálból fakadó élet
„És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit kiválasztok, kihajt" (4Móz 17,5).
„És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit kiválasztok, kihajt" (4Móz 17,5).
„Ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindenki meghalt" (2Kor 5,15).
„Hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt" (Zsid 2,14).
Nem a halál, hanem az élet az igazi áldozat végcélja (1Móz. 22).
1Móz 22.2 „Vedd magad mellé egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mórijjá földjére! Ott majd mutatok neked egy hegyet, azon áldozd föl Izsákot égőáldozatként!” — mondta Isten.
Amint a halál az utolsó ellenség, úgy a gőg az utolsó bűn, amelynek el kell töröltetnie.
Kolossé 1,18; Jelenések 1,5
Kolossé 1,12-14
"Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit" (Zsolt 118,17).
„Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem!" (Ez 37,13).
Valóban így van: akik életre támadnak a halálból, ebben a feltámadásban felismerik majd az Úr kezét. Ez lesz az embert érhető legnagyobb és legnevezetesebb változás. Isten kihozza a szellemi halál sírjából, valamint a szellemi élet fényét és szabadságát ajándékozza neki. Ezt senki más nem képes megcselekedni, csak az élő Isten, az élet Ura és teremtője.
„Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy: vesszõd és botod megvigasztal engem" (Zsolt 23,4).
Milyen bizalmat adnak ezek a szavak a halálos ágyon! Milyen sokan mondogatták hálás örömmel utolsó órájukban!