11.18 Pál, a teológus
Mostanában ismerjük fel azt a nagy teológiai képességet, amelyet Isten neki adott, hogy segítsen és tanítson másokat.
A törvény célja, hogy megmutassa, hogy képtelenek vagyunk megfelelni, és szükségünk van Istenre. Ha elfogadjuk Jézust megváltónak, akkor viszont mi is betölthetjük a törvényt a hitünkkel, Jézus Krisztus helyettes áldozatával. A hit önmagában nem elég, Jézus Krisztusban való hit szükséges.
Mostanában ismerjük fel azt a nagy teológiai képességet, amelyet Isten neki adott, hogy segítsen és tanítson másokat.
A SZENTÍRÁS egy megfelelő igeszakaszának megértéséhez szabályként adható, hogy először azt nézzük meg, mit ír Krisztusról. Amikor Őt látjuk benne, és az Ő helyzetét helyesen értékeljük, a többi részlet rendszerint nagyon gyorsan a helyére kerül.
Ez a bizonyíték sok éven át el volt rejtve a szem elől. Az idők zavaros volta eltávolította arról a helyről, ahol lennie kellett volna. Mihelyt nem látták, már nem is gondoltak rá, és a nép úgy tekintette, mintha nem is létezne. Pedig az volt nemzeti létükben a legfontosabb dolog, az élet fő célja. Ez volt Isten törvényének a másolata.
PÁL a „törvény" szót nemcsak Isten törvényére használja, hanem elvi értelemben is, vagyis a tevékenység egységes módjára. Új természete gyönyörködött Isten törvényében, ezzel szemben azonban látott egy másik (elvi) törvényt a tagjaiban működni, hogy amikor jót akart tenni, a gonosz volt vele szemben (7,21-23).
AZ ELSŐ hat vers folytatja a 6. fejezet témáját egy további illusztrációval arról, hogy a hívő ember megszabadult a törvény hatalmától, és ecseteli a bűn erejét. Kötelezettségünk a szigorú és hajthatatlan törvénnyel szemben hasonlít egy szerelem nélküli és sivár házasság terhes kötöttségéhez, amelyet ha a halál felold, lehetővé válik egy új egybekelés. Emberi életből vett illusztráció nem tudja teljesen bemutatni Isten útjainak csodáit, és ez az analógia megtörik, mivel a törvény nem hal meg.
Akháb megkívánta Nábót szőlőjét. Ezzel a kapzsiság bűnébe esett; vö. Lk 12,15. Kérése elég udvarias volt, az ajánlat pedig előnyösnek látszott. Nábót a válaszában nem félt megvallani Istenbe vetett hitét a bálványimádó királynak, és megtagadta, hogy eladja a szőlőjét. Nem azért, mert nehézkes ember volt, hanem mert elutasítása Isten Igéjére támaszkodott, és nem akart alkudozni. Izráel földje kivételesnek számított. Ez az Úr földje volt - Ő volt az igazi tulajdonos. Az Ő útmutatása szerint osztották azt fel törzsek és családok között; vö. 3Móz 25,23-28.
AZ EVANGÉLIUM terjedése a pogányok között (13,48) hamarosan sátáni ellenállást váltott ki ugyanúgy, ahogyan a pünkösd utáni napokban az apostolok prédikálásakor. Először kívülről jön a nyomás (14,2.19); és amikor az meghiúsul (mert Isten gyülekezetei mindig erősödtek az üldözés alatt), az ellenség ravaszabb taktikákhoz folyamodik: beszivárogva belülről rombol (Apcs 15,1-2.5). A tanítási probléma (1-5. v.) és a szentírási megoldás (6-35. v.) vezetett Pálnak a pogányok közé tett második missziós útjához (36-41.
A 7. FEJEZET utolsó verse helyesen a 8. fejezet elejéhez tartozik. Az Úr szüntelenül közösségben volt Atyjával - micsoda példa ez számunkra! Miközben tanított a templomban, a vallási vezetők elé hoztak egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Azt kérdezték Jézustól, hogy meg kell-e kövezni a nőt az 5Móz 22,22 szerint, vagy sem. Igyekeztek az Urat dilemma elé állítani. Egyrészt, ha megerősíti a törvény kötelező érvényességét, valójában szembe kerül a római törvénnyel, minthogy a halálbüntetést megtiltották a zsidó hatóságoknak.
A FARIZEUSOK azzal törődtek, hogy védelmezték saját nyugalomnapjuk érdekeit (2., 10. v.). Jézus azonban már messzemenően jobb nyugalmat ajánlott az embereknek (Mt 11,28-29).
AZ ÚR nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt (Mt 5:17-19). Azért jött, hogy „betöltse". Vagyis meg akarja magyarázni igazi jelentését és a benne foglalt hallgatólagos következtetéseket; szavakon túl be akar hatolni szellemébe és alapelveibe. Vitája nem a törvénnyel van, hanem az írástudókkal és a farizeusokkal (Mt 5:20). Gondolkodjunk el az Úr három „kiemeléséről" a királyságba való bejutással kapcsolatosan. A belépéshez lényeges a bűnbánat (Mt 5:18,3), az újjászületés (Jn 3,5) és a helyes viselkedés (Mt 5:20). A 20. vers állapítja meg az egész beszéd témáját.