Khauth Gyuri
Azok közé tartozol-e, akik nemrég ismerték meg a Bibliát, vagy már régebben, mégis néha bizonytalanságérzés tör a szívedbe? Bizonytalan leszel-e? Rádöbbensz-e, hogy mennyi ostobaság, buta dolog van az életedben? Velem van olyan, hogy hirtelen elbizonytalanodom: „Most hova tovább? Mi van velem? Mi lesz?"
Előző alkalommal beszéltünk arról, hogy mekkora szabadságunk van, de nem élek azzal, mert félek megmozdulni. Félek kilépni, mert megint valamit elrontok, megint valamit hibázok. Ez lebénít, megkötöz. A szabadsággal meg kell tanulni élni. Ez fontos jellemzője. Megkaptuk, de meg kell tanulni bánni vele. Ugyanúgy, mint ahogy kapunk egy eszközt, egy számítógépet - vagy okos telefont manapság -, akkor az embernek meg kell tanulni a használatát. Ez úgy intuitíve csak keveseknek megy. Fiataloknak talán jobban, de nekünk, időseknek már nehezebben megy. :-) Mindig ott a kérdés: hűha, ha ezt most megnyomom, akkor mi lesz?
Ugyanígy az életben: „Ha erre megyek, ha ezt a döntést hozom meg, ha ezt választom; ha igent mondok erre a felkérésre, egy munkára, egy meghívásra, akkor mi lesz? Szabad ezt? Helyes? Ördögtől van? Nem az ördögtől van?" Ezek a kérdések felmerülhetnek. Tizenévesek, akik megismerték már Istent, gyakran ezt kérdezik: „Ez most Isten akarata-e vagy sem? Honnan tudom, hogy Isten akarata?" Ez egy klasszikus kérdés. Igazából ez később is egy szinten ott van az emberben.
Amikor bizonytalan vagyok, az olyan érzés, mint amikor előttem egy eszköz és nem merek hozzányúlni; vagy benn vagyok egy sötét erdőben, egy dzsungelben, ami tele lehet csapdával - amit bennszülöttek állítottak fel, nem feltétlenül ellenem -, de beleléphetek én is. „Most mit csináljak?" - ez egy bénító érzés. Ez sokszor ott van bennünk. Sokszor nem tudom, hogy mit kezdjek vele. A megoldás nem egy varázsital, amit ha megiszok, akkor hirtelen szuperember leszek; hanem el kezdem felismerni, és egyetértek az igazsággal, a valósággal, azzal, amit Isten mond.
Isten kijelentette magát többféle módon. Szólt próféták által, aztán szólt az Ő Fia által, aztán az apostolok által, és ez mind le van írva a Bibliában. Le van írva Isten Igéjében, mert Isten kijelentette magát. A Bibliáról nem véletlenül mondják azt, hogy egy útikalauz az élethez. Még inkább útikalauz a halálból az életbe. A sötétségből a világosságba.
P. Kende beszélt erről. Képzeld el, hogy egy vak ember nem tudja, hogy vak. Próbál úgy élni, mintha nem lenne az. Volt egy ilyen film, a Vaklárma. Vicces film. Van benne egy süket és egy vak, és mindkettő próbál úgy tenni, mintha nem így lenne. Az egyik mindig nekimegy az oszlopnak, a másik furcsa helyzetekbe keveredik, mert nem mondják el a fogyatékosságukat. Ugyanígy, ha én nem ismerem el - Ján 9-ben Jézus beszél erről - hogy vak vagyok, akkor Ő nem tud segíteni rajtam. Akkor csak botorkálok, tapogatom a falat, nem jutok sehova. Igazából van segítség, de nem veszem észre.
Ismerd el, hogy vak vagy. Jel 3-ban van egy olyan gondolata Istennek, hogy akkor vegyél gyógyírt Tőle a szemedre, és látni fogsz. Ez a gyógyír igazából Istennek a hallott és írott beszéde. Ebben hihetetlen erő, hihetetlen hatalom van. Nem véletlen, hogy nagyon sokan - igazából mindenki -, akinek a tanításában vannak értelmes dolgok, az merít ebből valamennyit. Aztán legfeljebb kitekeri, mint ahogy a mindenféle vallások teszik. Sajnos ez megtörténik, de hála Istennek, van egy hitelesített verzió, amit úgy hívunk: Biblia. Aki megismeri ezt, az nagyon érdekes dolgokat fog benne találni.
Igazából a gondolatom lényege az: ahogy kezdem elfogadni ezt a gyógyírt, ahogy kezdem elfogadni az igazságot, hallani, érteni, úgy kezd tisztulni a kép. Van erre egy gyönyörű vers, az egyik kedvencem:
Péld 4:18 Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.
Igaz az, aki megismerte Istent, valamilyen szinten igent mondott Neki és elfogadta az Ő ajándékát. Gyakorlatilag a megváltásról beszél. Isten megigazított minket. Tehát azok, akik legalább szeretnének engedelmeskedni Istennek, és hallanak Tőle, megengedik, hogy szóljon hozzájuk, azoknak az ösvénye olyan, mint a hajnal világossága. Mennél tovább halad előre, annál világosabb lesz. Ez a hajnal jellemzője: ahogy telik az idő, egyre világosabb lesz. Ez egy nagyszerű kép. Isten a természeten keresztül is szól hozzánk. Nagyszerű képe annak, hogy az ember a szellemi vakságból eljut a világosságba.
A világosság jó, ugye? Szürkületben már látszanak dolgok, de az becsapós. Szürkületkor történik a balesetek nagy része, de már egy fokkal jobb, mint az éjszaka. Amikor világosodik, az egy hihetetlen kitárulkozás. „Jé, ez eddig itt volt?" Mint amikor az embernek rossz szemüvege volt, és kap egy jobbat, és végre lát. Kinyílik a világ. Ez egy olyan mély igazság!
A Zsolt 119 is beszél erről:
Zsolt 119:105 Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.
Isten Igéje mécses az ösvényemen, ami mindig megvilágítja.
Zsolt 119:130 A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket.
Isten Igéje világosságot gyújt, és értelmessé teszi az együgyűeket. Nekem erre szükségem van, hogy értelmes legyek. Isten Igéje tehát világosság.
Aztán gondolkodtam a Hegyi beszéden, Máté 5-7 és Luk 8. Valaki mondta - már Sanyi is idézte -, hogy ha összegyűjtenénk a világban az összes, az emberi léleknek hasznos irodalmat, ami arról szól, hogyan gyógyítják az emberi lelket; mi az, ami meg tudja gyógyítani; és ha kivonatolnád, ha csak a lényeget leszűrnéd belőle, akkor megkapnád a Hegyi beszéd egy vázlatát.
A Hegyi beszédben többször mondja Isten, hogy „hallgasd, és tedd meg!"
Luk 8-ban beszél a magvetőről, ahol a mag Isten Igéje, Isten beszéde, amit hall az ember. A szívétől függően 3-4 különböző állapotban landolhat ez az Ige. A végén azt mondja:
Luk 8:15 Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.
Hallják és megtartják. Hallják és megtartják.
Luk 8:21 nagyon érdekes szituáció. Jézus anyja odamegy, miközben Jézus tanít. Nem fér oda Hozzá, és szólnak Neki: itt van anyád és testvéreid, gyere ki, látni akarnak. Nem tudom, hogy Jézus válaszán megbántódott-e Mária, erről nem olvasunk:
Luk 8:21 Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai ezek, akik az Isten beszédét hallgatják, és megcselekszik azt.
Akik hallgatják és megcselekszik azt, azok egy különleges kapcsolatba kerülnek Istennel.
Luk 8:18 Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is hogy van, elvétetik tőle.
Itt arról beszél, hogy amit hallasz, azzal mit kezdesz. Előtte mondja, hogy aki világosságot kap, az ne rejtse ágy alá, ne rejtse véka alá, hanem adja tovább. Erről is lehetne beszélni.
Mi az, hogy megtartani? Sokszor jöhet ez a törvény: megtartani. „Hú, most meg kell tartanom. Ha nem tartom meg, akkor kész, én vagyok a legrosszabb ember a világon. Teljes erőmből próbálok Istennek megfelelni." Nem egészen! Ez jó dolog lenne, de képtelen vagyok rá. Ezt elmondja a Biblia Róma 7, 8-ban. Viszont van egy nagyon jó gondolata erre Istennek:
Fil 4:6-7 6Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. 7És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Minden gondolatotokat és kéréseteket tárjátok fel Isten előtt hálaadással. Isten békessége meg fogja tartani a szíveteket. A szív a motivációink, indítékaink, a legbelső hajtóerőnk. A cselekedetek pedig ezeknek a gyümölcsei.
Először van a motiváció, a gondolat, a hajtóerő, a legbelső vágy. Isten békessége fogja ezeket helyretenni, amit nekünk ad akkor, amikor kérjük Tőle. Amikor rájövünk: én képtelen vagyok. „Én tudom mi a jó, de nem tudom megtenni. Uram, segíts!" Akkor az indítékaink és a gondolataink a helyükre kerülnek, megszilárdulnak, amikből olyan cselekedetek fognak fakadni, amelyek olyanná tesznek engem, mint az ember, aki a sziklára építette a házát.
Minden, amit építek ebben az életben, az meg van vagy meg lesz próbálva. Minden, idő kérdése. Ne legyenek illúzióid! Nekem már csak ritkán vannak. :-) Minden meg van próbálva. Amilyen alapra építed, az nyilvánvaló lesz, hogy megmarad-e vagy összedől.
A Hegyi beszéd vége az, hogy aki pedig sziklára építette, az hasonló a bölcs emberhez, aki hallotta és megcselekszi, megtartja az Igét. A megtartja az: „Uram, segíts, képtelen vagyok rá! Tölts be! Tedd helyre a motivációim, a gondolataim, és hadd nyilvánuljon meg a Te erőd!" Ez Isten Igéje. Hatalmas. Soha ne becsüld le! Ámen.
Schlingloff Sándor
Jó itt lenni. Istennek van egy valósága közöttünk, amit azok az emberek, akik még ezt nem kóstolták meg, talán nem látják. Emlékszem, amikor még nem ismertem Istent, mindenféle magyarázattal bírtam, hogy emberek miért csinálják, amit csinálnak. :-) Utólag látom, hogy ezek a magyarázatok nem állták meg a helyüket. Isten tesz valamit, ami fontosabb nekünk mindennél. Mondjuk ki! Valójában az életünket adja nekünk. Élünk. Élünk! Lehet-e ennél többet kapni? Lehet-e ennél többet várni?
Szerintem, a baj ott kezdődik, amikor elfelejtjük azt a lényeget, hogy bármink is van, és bármi hiányzik is, a legeslegmélyebb igazság az, hogy élünk. Ha életünk nincs, mit ér bármi más? Ha pedig életünk van, mekkora lehetőség minden nap, minden perc. Néha, miközben élek, úgy érzem, halott vagyok.
Érezted-e már magad elevenen holtnak? Létezem, de az életről csak álmodom. Az életet csak sóhajtom. Lassan cinikusan, lassan keserűen. Inkább csak létezem, és minden vágyam, minden kívánságom, minden álmom egy szúró, fájó tüske bennem, hisz nem jutok hozzá közelebb. Annyi a csalódás, annyi a hamis remény. Sok embertől hallom: „Örök élet? Hagyjál már! Ezt a pár évet sem bírom ki. Ha ez így megy tovább, inkább nem akarok örök életet." Hallottad ezt már? Mi nem így vagyunk. Nem mindig. :-)
Mi életet kaptunk, nem csak létet. Nem csak még egy szívdobbanást. Nem csak biosz életet - a vesém még működik, a bőröm még párologtat -, hanem egy más minőséget. Olyan életet, amiből sosem elég. Olyat, ami oltja a szomjat. Olyat, amire azt mondom: ha örökké tarthatna, bárcsak így lenne. Életet kaptunk. Tudom, hogy sok minden el akarja rabolni. Tudom, hogy a hétköznapok, az a mentalitás, az a gondolkodásmód, amit nekünk is tanítottak, az el akarja ezt rabolni. Sikerül is neki sokszor. Azért vagyunk itt újra és újra, mert ezt az életet akarjuk fogni, szorítani, kortyolni, inni folyamatosan.
Jézus a nagy ünnepen a zsidók közt - akik a legvallásosabb nép a világon, az egész létük arról szól, hogy hisznek, teljesen fanatikusak, szanaszét laknak a világon, és a nagy ünnepre felutaznak Jeruzsálembe, ami többhetes projekt, ott összegyűlnek -, Ő ott mondta: jöjjön Énhozzám mindenki, aki szomjazik. Nem vízárus volt, ne értsd félre! :-) „Jöjjön mindenki Énhozzám, aki élni akar. Aki üres, tele van csalódásokkal, akinek az élet teher, jöjjön Énhozzám mindenki, aki szomjazik. Én adok nektek élő vizet. Én adok úgy, hogy túlcsordul." Erről az életről beszélünk. Ezért vagyunk itt.
Ezt nem lehet kívülről megvizsgálni. Hiába jössz, és kukkantasz be, és mondod: „Meeegfigyeltem, ááátláttam! Tudom már, mi folyik itt!" Néha még akkor sincs meg, ha harmadik éve jársz. Ez nem baj, csak gyere! Sose érd be kevesebbel, mint amit Isten adni akar. Ő nagyon sokat tud adni.
Megbocsátás. A megbocsátás az egyik leggyakorlatiasabb téma, amiről csak beszélhetünk egy Eredményes Élet Találkozón. Több olyan kategória van, amit a világ alábecsül, de az életünk minőségét alapvetően meghatározza. Az egyik a kommunikáció. Ha megtanulsz uralkodni a nyelveden, ha megtanulsz hallgatni a megfelelő pillanatban, akkor az életed minősége nagyságrendekkel javulhat.
Hasonló kategória a megbocsátás. Pragmatikusan beszélek róla. „Sanyi, mondj valami olyat, ami hasznos! Hazamegyek innen és elkezdem csinálni. Szeretnék jobban élni! Szeretnék több örömöt, több békét! Adj valami hasznosat, amit készpénzre tudok váltani! Gyerünk!" Akkor hadd beszéljek a megbocsátásról! Az életed minőségét alapvetően meghatározza. Biztos észrevetted, hogy a világ megpróbálja elhitetni velünk, hogy az élet elsősorban dolgok, birtoklás, játékszerek, hatalom. Uralom és birtoklás. Ez dolgokról szól, ügyekről. Ilyen módon az életünk elszemélytelenedik.
Olyan módon személytelenedik el, hogy a lelkünk az élet kategóriái közül csak az ügyekre és a dolgokra figyel. Egyfajta terhes mellékességgé válik a személyesség. „Mi az, hogy rossz kedved van? Ügyem van. Mi az, hogy szeretsz? Jól van, szeress, de én egy új kocsit akarok!" Az életünk elszemélytelenedett. Elhittük, hogy az életünk boldogulása, öröme, az életünk sikere ügyekből és dolgokból áll. Elhittük? Mondd, hogy nem! Elhittük. Nem mindenki, de legtöbben elhittük.
Közben az élet alapvetően személyes. A mindennapi örömünket, teljességünket, a mindennapi életélményünket olyan kategóriák határozzák meg, amelyek a személyesség kategóriájába tartoznak. Vád, megfelelés, elfogadottság, bizalom, hit, szeretet (szeretnek feltétel nélkül), tisztelnek (nagyra értékelnek). Ezek mind személyes kategóriák. Ügyek és dolgok nem tudják ezeket adni. Hiába van minden rendben körülötted, hiába vagy a céged legsikeresebb tagja, hiába minden, ha a kapcsolatok nem jók. Kapcsolat az, ami közted és Isten között van. Az anyag, ami az életet adja neked, a csatorna, amin az élet áramlik, az a kapcsolat. Isten nem az erő jó oldala.
Megkaptam a Star Wars 6 részét. Szörnyen gonosz film. Olyan, mint egy szálkás hal. Icipici szálkákkal, amik ott vannak a hús között. A fogínyedből tudod csak kiszedni, vagy a torkodból valahogy. Na, ilyen! Édesen, finoman csomagolva a hazugság. A jó hazugság tele van igazsággal. Ha különbséget tudsz tenni, akkor lenyűgöz az igazság része. Felemel, inspirál, a hazugságrészét pedig csak megneveted. Muszáj volt elmondani az igazságból is valamit. Nehéz így könyvet olvasni, filmet nézni. Legtöbbünknek lemegy a hússal együtt a szálka is. Sőt, szinte csak az.
Isten nem az erő jó oldala. Ő nem személytelen, Ő nem egy eszköz, egy energia, egy erő, amit valahogy birtokolnod kell. Ő személy. Az Ővele való „haszonszerzés" annyira és úgy lehetséges, mint a feleségeddel / férjeddel, gyerekeiddel. Próbálj belőlük „hasznot szerezni"! Ha nem játszol szabályosan, akkor az áldásból lesz a legnagyobb átok. Bántsd meg a feleséged, és nézd meg, mennyire lesz örömed belőle. Próbáld manipulálni a férjed, és nézd meg, mennyi örömed lesz belőle.
A megbocsátás a személyesség egyik kulcsa. Ha ez nincs ott a kapcsolataidban, akkor halott vagy. Halált építesz. Akkor te nem lehetsz kapcsolatban senkivel igazán, mert mindenkit el fogsz ítélni előbb vagy utóbb. Mindenkit el fogsz vágni előbb vagy utóbb. Honnan tudom? Benne van a Bibliában, hogy nincs egy igaz ember sem, mindenki bűnös, mindenki hibázik, mindenki vétkezik. Vétkezik Isten törvénye ellen és a tiéd ellen. A te elképzelésed, a te jogaid, a te vágyaid, a te álmaid, a te életed ellen. Tudod, ki fog a legtöbbet vétkezni? Az, aki a legközelebb áll hozzád, akinek a legnagyobb hatalma van rajtad - a gyereked, a férjed / a feleséged. Ők a legnagyobb ellenségeid, ők tesznek tönkre... HA nem tudsz megbocsátani. Ha abban a rémképben élsz, hogy hozzád kell igazodnia „legalább ennek a pár" embernek. Rémkép. Őrület.
Halál, ahol életnek kellene lennie. A kezedben van a kard, és tőled hullanak a fejek. Ne keresd másban a hibát, hogy miért merevek a kapcsolataid, miért nem megy közel hozzád senki, miért nincs egy önfeledt beszélgetésed, miért nem nyílhatsz meg mások előtt! Egyszerű: kard van a kezedben. Fent ülsz egy trónon, bíró vagy és gyors vagy vágni. Elszigetelődés, halál. Van a másik oldal is, az áldozat oldala. Az sem sokkal jobb. Az is büszkeségen alapul. „Engem bántottak meg, nem megyek többet a közeledbe." Ugyanaz, csak a másik oldalról. Halál, elszigetelődés.
Az egyetlen anyag, amely életet adhat nekünk, amely kapcsolatokra vezet, az a megbocsájtás. Előző alkalommal beszéltünk ennek a jogi oldaláról. A megbocsájtás nehéz, mert igazságtalannak tűnik, a vétség valódi, a hiba valódi, az ítélet jogos... lenne, ha nem lett volna egy Megváltónk, aki mindent kifizetett. Minden bűnért fizetett. Aki először kifizette a te adósságod, és aztán neked, aki adós volt, azt mondta: „Ne feledd, te sem vagy jobb senkinél! Neked most börtönben kellene ülni, de szabad vagy. Ahogy neked elengedtem, elengedtem annak az embernek is, akire neheztelsz. Engedd el te is neki! Nem kérlek, hanem parancsolom." Ez a legmélyebb törvénye Isten valóságának a kegyelem rendszerében. A kegyelem gazdaságában a megbocsátás a valuta. Az anyag, aminek áramolnia kell.
Ő tett igazságot, Ő az egyetlen, aki ítélhet, Ő az egyetlen bíró. Te nem vagy az. Te könyörögj kegyelemért, megbocsátásért. Aztán fogadd el, mert a tiéd. Ujjong, örvendj benne és add tovább! Add tovább! Ha nem teszed, akkor nemcsak nem vagy nagyszerű, nemcsak nem vagy irgalmas, hanem bűnös vagy. Vétkes. A legnagyobb adóssággal terheled magad: a meg nem bocsátással, hogy miközben neked elengedtek, te nem engedsz el.
Azt gondolom, hogy amikor Isten ítélni fog rajtunk újjászületett hívőkön, akkor az elsődleges szempontja az lesz, hogy mit kezdtél Isten kegyelmével? Ez két dolgot jelent. Egyrészt, hogy amit kaptál ajándékba annyi mindent, azzal csináltál-e valamit vagy elástad. (Ez egy másik üzenet lenne.) Ha kaptál ajándékot, életet, tehetséget, képességet, embereket, akkor használd, szolgáld, szeresd őket. A másik az, hogy mit kezdtél a kegyelem azon részével, ami az irgalom és a megbocsátás? Amit kaptál, továbbadtad-e? Megbocsátottál-e a körülötted lévőknek? Annak, akinek leginkább kellett volna? Annak, akire a legjobban haragudtál?
Hol lehet a megbocsátást gyakorolni? Nekem könnyű megbocsátanod, nem vagy a közelemben, nem szenveded a gyengeségeimet nap mint nap. Nem bántalak meg, mert nem is beszélünk. Ha elég közel lennél, tudnék pár dolgot tenni az életed megrontásáért. Kinek kellene megbocsátanod? Nekem. És nekem neked. Hidd el, lenne miért és lenne mit!
Ez nem olyan módon erény, hogy „én olyan nagyszerű vagyok, és még meg is bocsátok", hanem kutya kötelességed megbocsátani. Nagyon jutalmazó lesz.
Még egy szabályt szeretnék elmélyíteni. Jézus beszél a Hegyi beszédben a képmutató ítélkezésről.
Mát 7:1 Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
Utáltad-e már, hogy valaki megítélt téged? Mennyire fáj, akár igaza van, akár nincs? Az a pillanat a te tanítómestered. Az a pillanat mondja azt, hogy akkor te se ítélj. Nem azt mondom, hogy ne mondd ki - persze, az is jó, ha nem mondod ki -, de vajon meddig fogd bírni, hogy nem mondod ki? Én úgy tudom, hogy ami a szívben, az jön ki a szájon, és ez tesz tisztátalanná minket. A tisztátalanság nem akkor születik, amikor kimondod, hanem amikor a szívben megfogan. A szív szintjén ne ítélj, kérlek! Ne vedd a bátorságot, hogy véleményt alkoss! Mennyi információd van arról az emberről, arról a helyzetről? Te vagy a Mindentudó, Mindenható, teljes bölcsességgel bíró? Ez az alapfeltétele annak, hogy ésszerűen legyen jogod ítélni.
Megvan benned ez a szokás. Nézed az embereket és van egy véleményed. Ítélsz. Csak látod praktikusan, és ciccegsz: nem helyes, látom. Vezetőket könnyű kritizálni. „Miért nem csinálod másképp? Nem így kéne! Úgy kéne. Van elképzelésem, látom." Honnan veszed magadnak a bátorságot? Ki vagy te? Ki tett téged bíróvá bármelyikünk felett? Ki tett rendőrré? Ki tett téged bölccsé, okossá? Még ha igazad is van, abban a pillanatban, ahogy megteszed, nincs igazad, mert nincs hozzá passzusod.
Én vagyok az egyik legjobb számítás technikus. Elmegyek egy céghez tárgyalni, és amíg várok, leülök a gép mellé és egy-két programot átkalibrálok, mert jobban értek hozzá. Tényleg jobban értek hozzá. Tényleg rosszul volt beállítva. Csak a cég egész rendszere felborult, és senki nem tudja, hogy én mit kalibráltam át, és bár az nem volt tökéletes, de úgy működött nekik. „Hogy mertél hozzányúlni?" Ezért följelenthetnek. Ha megnyerik a pert, lesittelnek.
„De hát igazam volt!" Viszont nem volt hozzá jogod. Ki tett téged arra a helyre, ahol te hajtod végre az igazságot? Ki kérte ezt tőled? (Nyílván van ennek egy egyensúlya, de most nem arról beszélek. Ne mondd, hogy kiegyensúlyozatlanul tanítok! Persze, muszáj, különben sose érted meg. Tudj róla, hogy én is tudom, hogy van egyensúly.) Ne engedd meg magadnak a szív szintjén! Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
Máté 7:2 Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
„Miért? Akkor mégiscsak szemet szemért, fogat fogért? Ezt pont a megbocsájtásra hozod fel? Itt beszél róla, hogy nincs megbocsájtás. Amilyen mértékkel én mérek, olyannal fognak nekem is mérni. Szemet szemért, fogat fogért. Azt kapom vissza, amit adok. Ez igazságos. Fáj, de tetszik. Egyenes beszéd. A feleségem megbántott, én is megbántom." Csak ne felejtsd el, hogy ezt a rendszert nem te tartod fenn! Isten tartja fenn. Nem igazságot tesz, hanem tanít. Ez a rendszer a tanításról szól.
Azért ítélnek téged azzal az ítélettel, amivel te ítélsz, hogy megértsd. Mert vak vagy és süket. Olyan simán adod az embereknek azt. Amikor aztán ugyanaz feléd jön, akkor fel vagy háborodva, és kikéred magadnak. Emlékszel ilyenre? Én emlékszem rá, amikor azt mondtam: „Hogy tehették ezt velem? Hogy merészeli ezt mondani? Nem is beszélek ezzel az emberrel többet." Isten pedig mondja:
- Ahm, ahm! - mintha a torkát köszörülné.
- Azt akarod mondani, hogy én is csinálok ilyet?
- Kicsit gondolkozz!
- Jó, átgondolom mit csinált ő velem. Húuu... Én ezt ma csináltam már háromszor, tegnap tizennégyszer... Valójában folyton ezt csinálom.
Folyton ezt csinálom, de sosem jövök rá, mert ez természetes. Nem érzem a fájdalmat, mert azt a másik érzi. Én csak kimondom. Csak az arcomon lehet látni. :-) A szívem szintjén fenn ülök egy trónon és mérek. „Mérek, méricskélek, kategorizálok, ítélet hozok. Döntést hozok róla. Így van, úgy van, és egy erkölcsi-, jogi súlyt is adok hozzá. Én a méltányosság helyén vagyok, ő meg vádlottak padján, és én felmentem, mert olyan irgalmas vagyok. Néha elítélem, mert olyan igazságos, bölcs, tisztánlátó vagyok. Rendben van, jól van. Ne féljetek, kicsinyeim." :-) Szörnyű, de ezt tesszük valahol. Néha bosszankodva, néha felsőbbrendűséggel, néha észrevétlenül, de ítélünk.
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
Mát 7:3 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van? ...
Gyönyörű kérdés! Miért? Gondolkoztál már rajta, hogy miért zavar téged? „Ez a Sanyi olyan lusta! Kiszúrtad? Na, nem lusta, de azért sokkal többet is tehetne. Észrevetted? Otthon van egész nap. Nem megy sehova. Nem akarok ezzel mondani semmit, csak észrevettem. Te is észrevetted? Szeretjük a Sanyit. Segíteni akarunk. Imádkozni fogok érte." Miért nézed a szálkát atyádfia szemében? Mi volt az okod rá, hogy ezt a megfigyelést megtedd? Mi volt az okod rá, hogy ezt szóvá tedd? Mi volt az okod rá, hogy a gondolataid borzasztóan értékes és drága idejéből erre a témára szánj 10-15 percet? Miért csináltad? Meg tudod magyarázni? Mindennek van oka.
Az ok a szívben van. Onnan jön. Van egy motiváció. Van valami, amiért csinálod a dolgokat. Semmi sincs véletlenül. Semmi sincs csak úgy magától. Isten látja a szívet, és mindent annak lát, aminek a szívbeli motiváció mutatja. Lehet, kisebbrendűségi komplexusod van. Muszáj másokban hibát keresned ahhoz, hogy magadat jobb fényben tüntesd fel. „Amikor a Sanyiban találok hibát, az nagyon jól esik. Sokkal jobban érzem magam, hogy ő sem tökéletes - bár elég közel áll hozzá, legalábbis itt úgy tűnik. Mindig csak prédikálni halljuk, a gyarlóságait ügyesen rejtegeti." Nem rejtegetem, csak nem vagy velem egész nap. Ha velem vagy egy hétig, látni fogod, mennyire jól érezheted magad, ha hozzám akarod magad hasonlítani. Nem fogom megnehezíteni az életed.
Miért nézed a másik szemében a szálkát? Ha felteszed ezt a kérdést és megválaszolod, a magasztos arckifejezés el fog tűnni rólad. A kis ciccegés el fog halkulni. Mert maga az ok - amiért teszed - önmagában szégyenletes. Maga az ok, amiért felül az ember a bírói székre, többnyire valami, amiért aztán bocsánatot kérne legszívesebben. Kérem az Urat, hogy rejtse el a többiek elől. Ne lássák, hogy miért gondolkoztam így, szégyellem.
Mát 7:3 ... a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?
Most nem arról beszélek, hogy van-e szálka az én szememben, és van-e a tiédben gerenda? Hogyne lenne! Az enyémben is van, gerenda is, szálka is, a tiédben is van, gerenda is, meg szálka is. A „miért" a jó kérdés. Miért keresed az enyémben, és miért nem veszed észre a sajátodban? Ez az egész lényege, erről beszéltem eddig is.
A példázat, ahol a király számadásra hívta a szolgáit, és az egyiknek egy államadósságnyi terhe volt, annak gerenda volt a szemében. A király elengedte neki a tartozást, megbocsátotta. Nem részletfizetést adott, hanem megbocsájtotta. Elengedte. Kivette a gerendát. Aztán jött a szolga szolgatársa szálkával a szemében - „tíz forinttal" tartozott -, és fojtogatni kezdte. A király miért bukott ki? Mert a szolga, akinek ennyit elengedtek, nem adta tovább az elengedést. Akinek megbocsájtottak, az már nem bocsájtott meg. Ez a dolog lényege.
A magad szemében azért nem keresed a gerendát, mert akkor nem ülhetsz fel a bírói székbe. Akkor az énvédő-mechanizmus rendszere, ahol így tartod fenn a kis beteg lelkedet - amit egyszerűen csak a keresztre kéne adni, amit egyszerűen csak el kéne engedni, amit egyszerűen csak meg kéne tagadni, amivel csak egyszerűen nem lenne szabad azonosítani magadat -, azt ezzel a rendszerrel próbálod megvédeni, s ha látod benne a gerendákat, akkor olyan nehéz megcsinálni. „Ha nekem nincs igazam, ha én vagyok a legrosszabb mindannyiunk közül, ha nincs mivel dicsekednem, akkor hogyan működtethetném még ezt a rendszert, ahol azért nem kell bocsánatot kérnem, mert mindig nekem van igazam? Mindig meg tudom magyarázni, hogy ki, miért csinált mindent rosszul, és kinek kéne igazából tőlem bocsánatot kérnie."
Nem tudom fenntartani azt a rendszert, ahol sosem nézek szembe azzal, aki én vagyok, hanem mindig csak azzal, aki mások, és ezzel tökéletesen el tudok bújni a saját gyarlóságaim, a változás szükségessége, és megbocsájtás nélkülözhetetlensége elől. Meg kellene törnöm, és azt mondani: bocsáss meg. Ezt kéne mondanom Istennek! Darabokra kellene, hogy hulljak, és azt kéne mondanom: „Nincs jogom. Nem csak ítélni, de még szólni sem. Élnem sem lenne szabad."
Mind úton voltunk a pokol felé. Mind zuhantunk. Mint amikor balesetet szenvedsz. „Átpenderülsz a korláton. Egy ágba kapaszkodsz, és az ág csúszik ki lassan a kezeid közül. Lenézel. Feneketlen mélység van alattad. Az ág is eltört. A gyomrod megemelkedik. A pánik szerteárad. Még van 10-15 másodperced a becsapódásig. A szörnyű zuhanás. A halál pillanata." Ezek voltunk mi, és most élsz. Most élsz! Magyarázd el, hogy mit tettél érte! Magyarázd el, hogy milyen jogod van! Nincs semmi. Meg kellene, hogy törj! Azt kéne mondanod: bocsáss meg. Mindent kaptam. Minden ajándékba van. Én nem, hogy nem vagyok jobb, hanem valószínűleg rosszabb vagyok. Viszont az igazság az, hogy olyan, mint a többiek.
Örvendeni akarok abban, hogy mindannyiunknak elengedtek. Örvendeni akarok abban, hogy mindannyian élünk. Nem akarok elővenni egy, már kifizetett tartozást, nem akarok feléleszteni valamit, amiért az Úr az életét adta. Leginkább nem akarok bujkálni valami furcsa önvédelmi rendszer mögött, aminek a trükkje az ítélkezés.
Az ítélkezés egy „csodálatos" igazságba helyez: önigazságba. „Tudom, hogy tele vagyok gyarlóságokkal. Haragszom. Utálom magam, de amikor másokat elítélek, akkor mindig látom, hogy ők ugyanolyanok, mint én, vagy még rosszabbak. Ettől én jobban érzem magam. Úgyhogy pontosan látom, hogy lusta vagy, és pontosan tudom, hogy miért nevetsz így. Pontosan tudom, hogy miért késtél. Nyilvántartom a hibáitokat. Ott ülök a széken és ítélek. Ítélek, mert így tudom fenntartani ezt a kis beteg lelkemet." Ahelyett, hogy elfogadnám, hogy az már nem én vagyok; hogy halálra adnám, hogy elengedném, és elfogadnám az újat, amely szabad, és örök élete van mennyiségben és minőségben.
Máté 7:4-5 4Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? 5Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!
Talán itt van az egyensúly. Szerintem a gerenda a meg nem bocsátás. A gerenda a törvénykező szív. A gerenda a büszkeség. A gerenda az engedetlenség Istennek. A gerenda az önigazságom. Ha azt ki tudom venni a szememből, akkor utána jól fogok látni. Jól fogok látni. Mit fogok látni? Azt, hogy aranyos vagy, hogy szeretlek. Te vagy az, aki én is vagyok. Egyformák vagyunk. Jól fogok látni. Mind meghaltunk és mind élünk. Mind adósok vagyunk és mind szabadságot kaptunk.
Ha meglátom a hibádat, akkor azt mondom: „Ne nézz oda, az nincs ott. Letörlöm gyorsan. Az nincs ott. Szabad vagy!" Amint feltűnik a hiba, azonnal a kegyelmet hozza elő. A szivacsot, amivel le akarom mosni. Elengedni akarok. Életet akarok adni, mert én is azt kaptam, nekem sem volt. Olyan jó élni! Olyan jó elengedni!
Élj te is szabadon! Én elengedlek, én szabadon engedlek. Értitek ezt? A szívben kell ott lennie. A szívben. Nem az számít, hogy mit mondasz ki, és mit nem. „Olyan jó keresztény vagyok, mert nem mondtam ki." Kend a hajadra! Mondd ki inkább, mert akkor szembesülsz vele, hogy mi vagy igazából. Akkor ott a válság, ott a szégyen, ott a dráma, és legalább tudsz vele kezdeni valamit. „Nem tudtam, hogy ilyen vagyok!" Tök jó, én sem tudtam. Mostmár tudod. Csak egyszerűen, add oda az Úrnak. Ő kifizette az egészet. Mindegy, mi derül még ki rólad. Mindegy! Mindent kifizetett. Amiatt van kibukva, hogy te akadályozod ezt a rendszert. Te vagy a belső ellenállás.
Bárcsak tudnám, mennyire gáz vagyok, hogy mennyire bűnös vagyok, mennyire gyarló. Bárcsak minden nap összetörnék ezalatt. Bárcsak minden nap kegyelemért könyörögnék emiatt, és emlékeznék rá, amikor veled beszélek, hogy én ma kegyelmet kaptam. Nekem ma nem volt jogom élni, szólni, még egyet lélegezni, és itt vagyok, élek, szólok és lélegzem. Kegyelmet kaptam ma! Bárcsak adhatnék belőle valamennyit. Meglátom a hibádat, és egy nagy szivacs van a kezemben, és már törlöm is le.
Persze, nem ezt csinálom. Benne vagyok ugyanabban, amiben te. Ítélek, és jobban érzem magam tőle. Ha megbántanak, akkor haragszom. Napokig, hetekig neheztelek. Nem engedem el a tartozást, nem megyek oda, nem ölelem meg. Tudom, beteg vagyok. Csakúgy, mint te. Viszont ez nem teszi jogossá, igazzá. Az imám az: „Uram, tégy engem egy megbocsátó emberré! Add nekem azt, hogy a szívemben ne ítéljek! Hogy azonnal elengedjek! Hogy jól lássak! Hogy a gerenda ne legyen ott! A bevégzett munka igazságában, Krisztus irgalmában. Aki a megrepedt nádszálat nem töri el. Aki a füstölgő gyertyabelet nem oltja meg."
A megbocsátás következő kategóriája ezzel függ össze leginkább: elfelejtés. Sokan azt mondják, azért nem tudnak megbocsátani, mert nem tudják elfelejteni a szörnyűséget, amit tettek vele. Ez egyrészt nem igaz.
Másrészt az, hogy valamit nehéz-e, vagy könnyű-e elfelejteni, azon múlik, hogy mennyit gondolkozol rajta, és hogy abban a pillanatban, amikor megtették veled, milyen bélyeget tettél arra, ami történt. Adósság született, vagy a kegyelem diadalának a pillanata volt? Amikor a te szíved már a tett pillanatában szivaccsal a kezében dörzsölte, és mondta azt: „Nem rovom fel. Elengedem. Szabad vagy. Nem rovom fel neked ezt. Fáj. Miért tetted? Mégsem rovom fel. Úgy döntök, hogy elengedem. Elvégzem a számítást most, és a számítás az, hogy az ÚR ezért halt meg. Hogyan tehetném, hogy semmibe veszem a halálát, és azt mondom: Nem elég! Mi az, hogy kereszt? Mi az, hogy korbácsoltak, amíg a hús le nem szakadt Rólad? Az semmi! Nem tudom elengedni ezt a tartozást. Nem tudom kimondani. Azt kell mondanom, hogy elengedem. Elég volt az a fizetség. Nem rovom fel, úgy döntök. Fáj. Érzem. Vöröslik a fejem, felszalad a vér, de döntök. Úgy döntök, hogy elengedem, hogy irgalmat adok, hogy kegyelmet. Mert én is azt kaptam. Mert ez az Úr rendje." Ha így van, akkor az emléked a megbocsátás emléke lesz, nem a sérelemé. A mély sebek, amiket hordozunk, azokat azért hordozzuk, mert a seb keletkezésének a pillanatában, és közvetlenül utána ítéletben éltünk. Bírók voltunk. Rátettük a pecsétet, elítéltük a tettest, és így raktároztuk el. Így emlékszünk rá.
Mit csináljuk? Megtettük már ezerszer. Tele vagyunk sebekkel. Emlékszem mindarra, amit a feleségem tett velem. Ő emlékszik mindarra, amit én tettem vele. Emlékszem, hogy mit tettek a munkatársaim. Emlékszem. Megbocsátok! - mondogathatom. Közben viszont emlékszem. Minden egyes alkalommal ott a fájdalom. Minden egyes alkalommal ott van az a reakció, ami döntés nélkül végigfut rajtam. „Miért tette velem?" Ha nem uralkodom abban a pillanatban, akkor újra a trónon ülök karddal a kezemben, és újra vágok. Ez a gondolat, ez a kép mélyül el újra meg újra.
Az elménk így működik. Gondolatmintákkal működünk. Olyan gondolati pályák alakulnak ki a fejünkben, amiket ha már elégszer gondoltunk, akkor nem kell azokat újra gondolni, hanem magától lefut a program. Feltétlen reakció alakul ki. Egy hang, egy íz, egy illat, egy szó, egy kép, valami, ami kiváltja az emléket, és a hozzá kapcsolód reakciósorozat, a teljes rendszer az érzésekkel, a véleménnyel, az emlékekkel automatikusan, reaktív módon lefut. A teljes program. Valami megnyomja a gombot, és nem is hoztál döntést, nem is akartad, nem is gondolkoztál rajta, és már ott vagy a végén. Azt mondod: tönkretetted az életemet. Vagy valami ilyesmit, mindegy. „Nem tudok megbocsátani!" - mondod, és közben ez alatt ezt a kis lelki csapdát, ezt a lélektani állapotot érted. Ennek semmi köze a megbocsátáshoz.
A megbocsátás az, hogy újra elvégzed a kalkulációt, és hozol egy új döntést. Ennek megfelelően a gondolatod rögtön meg fognak változni? Nem! Ugyanolyan rosszul fogod érezni magad, és ugyanolyan jól fogsz emlékezni. Meddig? Addig, amíg nem bocsájtottál meg döntés alapon, akaratlagosan, a Krisztus kalkulációját elvégezve százszor, ezerszer, tízezerszer.
El kell kötelezned magad egy új státusz mellett, a megbocsájtó, a szerető, a kegyelmes, az irgalmas ember státusza mellett. Az adós mellett, akinek elengedtek. Utána az ő gondolatait kell gondolnod. Meddig? Örök életedben. Mostantól örökre. Hányszor kell döntened újra amellett, hogy megbocsátasz? Ahányszor csak szükséges. 100x, 1000x. Ez vagy te. Ez a valóságod. Ez az az ország, aminek az állampolgára lettél. Ez az a törvény, ami örökké uralkodni fog. Vesd alá magad, és kezd el gyakorolni. Amikor teszed, amikor az új gondolatokat gondolod elégszer, akkor a gondolatminták engednek neki. Új ösvények alakulnak ki. A régi képek elhalványulnak. Könnyű ez? Nem könnyű! Nagyon nehéz. Hónapokig, néha évekig tart. Évekig hozza meg az ember az új döntést.
Nagyon szigorúan kell az elmebeli fegyelem. „Emlékszem, hogy mit tett! ... Nem, állj! Stop! Ezek nem az én gondolataim. Ezt nem én gondolom. Ez csak egy visszhang. Emlékkép. Ez valami, amit felírtak a falra, de én már nem értek egyet vele, csak még nem bírtam letörölni. Hiába van odaírva, én nem ezt gondolom. Krisztus kifizette. Én elengedek. Én tartozom ezzel. Olyan gazdag lettem az Úrban, hogy ezt megtehetem. Én elengedek, elengedek. Ez az, amit én gondolok. Mindegy, hogy mi van írva a falra, nem azt olvasom. Azt olvasom, ami az új meggyőződésem, amit az Úr mond. Ránézek. Megint végigfut rajtam a reakció. A gyomrom megint összeugrik. És azt mondom: nem, állj! Én nem azt gondolom." Hányszor teszed meg? Ahányszor csak kell. Ahányszor kell.
Tudod, mi a csoda? Egy ponton nézed a falat, és már nincs ott semmi. „Csak valami halványan látszik. Lehet, voltak ott betűk. Mi is volt odaírva? Ha nagyon akarom, emlékszem rá, de nem akarok. Nem vagyok én önpusztító. Nincs már ott semmi. Szabad vagyok. Én vagyok szabad, és elengedtem másnak is." A megbocsátás megváltoztatja az életed. A megbocsájtás örömet ad, szabadságot, kapcsolatokat.
Tudod, mi a szép? A legnagyobb hiányod Isten személyes jelenlétének a hiánya. Szerinted, ki tehet róla, hogy Ő nincs jelen? Te vagy Ő? „Valószínűleg Ő. Hisz ott ülök a bírói széken, és a mód, ahogy élhetek, az, hogy mindig találok hibást. Többnyire Isten a végső hibás." Az ok, amiért sokan nem tapasztalják meg Isten személyes jelenlétét, az a meg nem bocsátás.
A trükk az, hogy te ítélkező ember vagy. Ítélsz embert és Istent. Isten nem bukik ki ezen. :-) Mivel azonban ez a valóságod, a másikat nem is ismered. Nem tudod elképzelni, hogy egy másik személyes lény ne ugyanígy gondolkozzon. A többi ember is ítél téged, te ezt tudod. Isten is ítél téged, te ezt tudod, mert ez a valóságod. Nincs olyan valóság számodra - gyakorlati és tapasztalati -, amiben elengednének valamit. Hisz te sem engedsz el soha semmit. A hétköznapi rutinod az, hogy hibát találsz, számon tartod, és eltávolodsz a hiba miatt. Úgyhogy tudod, hogy Isten is ezt csinálja veled.
Amikor mondod az imádat: „Uram, itt vagyok. Bocsáss meg nekem, de úgysem fogsz. Gyere hozzám közel, de én sem mennék magamhoz közel, úgyhogy Te sem fogsz. Úgyhogy a hitem nagyjából az, hiába beszélek Hozzád, soha nem fogunk igazán közel kerülni. Ez lehetetlen. Hisz én egy kis féreg vagyok, Te meg egy ítélő Isten. Úgyhogy ennyi. Csak mert már olyan régen csinálom ezt a kereszténység dolgot, nem fogom abbahagyni. Csak azért se! Ámen. Nagyszerű imám volt. Dicsérem az Urat." :-))
Hol a hiba? Az a hiba, hogy kizártad a valóságodból Krisztus igazságát, Aki kifizetett, irgalmat és kegyelmet adott. Elengedett nekik, és te jogtalanul ítélted őket; és elengedett neked úgy, hogy sosem ítélt téged.
Ő elengedett neked és nekik is, és sosem ítélt téged.
Róm 8:1a Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak
Muszáj elfogadnod a megbocsátást! Muszáj megértened, hogy mi ez. Ám ennek az elején a valós bűnösség, a valós elveszettség felismerése van. Mert aki nem adós, annak az elengedés nem jelent semmit. „Én rajtam ne gyakorolj egy ilyen üres kegyet! Én igaz vagyok. Én állok. Jó, én is bűnös vagyok. Persze, minden ember bűnös, de ez csak olyan teológiai. Nem vagyok rosszabb senkinél. Nekem te ne bocsáss meg! Na, jó, bocsáss meg, mert olvastam én is a Bibliát. Persze, ez az. Jól van, irgalmat kaptam. Köszi." Igen, de hol van az összetörtség? A zuhanás? Hol vannak azok a könnyek, amelyek azt mondják: „Értem. Tényleg értem. Semmim nincs, és minden az enyém. Ez csak azon múlott, hogy Neked ez a rendszered. Ezt a rendszert akarom élni. Ezt a rendszert akarom elfogadni és tovább adni. Gyűlölöm az ítélkezést! Gyűlölöm a vádat! Gyűlölöm! Ki azt a gerendát! Hadd lássak tisztán!"
Egyszer csak azt fogod érezni, hogy Isten ölel téged. Nem azért, mert eddig ki volt bukva, hanem mert nem tehet mást, mint amit a te hited megenged. A te hited eddig az volt: el innen, el innen! Neki tisztelnie kell a hitedet, a szabad akaratodat. Ő próbált ölelni, és te ellökted magadtól. Volt-e már ilyen kapcsolatod gyerekkel, férjjel / feleséggel, aki nem tudta elhinni, hogy szereted? Aki nem tudta elhinni, hogy megbocsájtottál. Aki élt egy rögszemében, és távolságot tartott fenn erővel. Asszonyok, ti ezt jól csináljátok. Mi is, férfiak, hogyne! Itt a hiba. Itt a lényeg.
Megbocsátottak neked. Bocsáss meg! Élj te vele! Tedd fel az oxigénmaszkot először magadra! Ne legyen lelkiismeret furdalásod! Muszáj, hogy föltedd! Ez a parancs. Ha szomjazol, igyál! Ha halott vagy, vegyél életet! Ez az első parancs. „Jöjjön mindenki Énhozzám, aki szomjazik." Kötelességed menni, és aztán élj vele szabadon! Örülj neki! Örülj neki. Legyen ez a valóságod, és aztán kezdd visszatükrözni. Engedd meg! Ne csináld, csak ahogy élsz benne, csak ahogy fürdesz benne. Engedd meg, hogy valami meglátszódjon belőle! Ámen.
Comments