Igehely (történet): Josafát királysága 2Krón 20
Aranymondás/kulcsige: 2Krón 16,9 Mert az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.
Óracél: Bátorodjanak fel a fiatalok arra, hogy Istenhez forduljanak a nehézségek idején. Értsék meg, hogy a szívből jövő, őszinte imára mindig jön Isten válasza.
Fő üzenet, központi igazság: Isten szól, és beavatkozik az eseményekbe népe érdekében
Üzenet/téma:
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás:
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Történet:
Roboám, Abijjá és Ászá volt Júda első három királya. Ászá kezdte el átalakítani Júdát, megtisztította az országot a pogány szokásoktól.
Ászá fia: Josafát, apja és Dávid (szépapa) nyomdokain, nem tiszteli a Baalokat, Isten parancsolatai szerint jár – Isten áldása rajta. Lévitákat küld szét az országba – tanítsák a népet. Úr vigyáz Júdára – békében élnek (filiszteusok is ajándékokat hoznak) Erős hadsereget (1.160.000 ember) állít fel. Josafát fia elveszi Aháb és Jezabel lányát (Atalját).
2Krón 20 – Moáb, Ammón, Edom (Lót leszármazottai) felvonul Júda ellen.
2Krón 20. 1 Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak a meúniak egy részével együtt. 2 Amikor megérkeztek, és jelentették Jósáfátnak, hogy a tenger túlsó széléről nagy sokaság jön ellene Edóm felől, és már Hacecón-Támárban, azaz Éngediben vannak, 3 megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában. 4 Összegyülekeztek a júdaiak, hogy segítséget kérjenek az Úrtól. Júda összes városából is eljöttek, hogy az Úr segítségét kérjék.
„Megijedt” – és azonnal az Úrhoz rohant. Jósáfát úgy imádkozik az Úrhoz, mint őseik Istenéhez, aki kiűzte előlük Kánaán lakóit:
5 És felállt Jósáfát Júda és Jeruzsálem gyülekezetében az Úr házánál, az új udvar előtt, 6 és ezt mondta: Uram, őseink Istene! Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. 7 Istenünk, te űzted ki ennek az országnak a lakóit néped, Izráel elől, és örökre odaadtad azt barátod, Ábrahám utódainak. 8 És itt laktak, itt építettek neved tiszteletére szentélyt, és ezt mondták: 9 Ha majd veszedelem, fegyver, ítélet, dögvész vagy éhínség jön ránk, megállunk ez előtt a templom előtt és te előtted, mert a te neved ebben a templomban van; és ha segítségért kiáltunk hozzád nyomorúságunkban, hallgass meg, és szabadíts meg minket! 10 De látod, az ammóniak és móábiak, Széír hegyvidékének a lakói, akik között nem engedted átvonulni az izráelieket, amikor Egyiptomból jöttek, és így kikerülték, és nem pusztították el őket, 11 ezek most azzal fizetnek nekünk, hogy ellenünk támadnak, és ki akarnak űzni birtokodból, amelyet birtokunkba adtál. 12 Istenünk, ítéld meg őket! Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.
13 Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt. 14 Akkor rászállt az Úr lelke a gyülekezet jelenlétében Jahaziélre, aki Zekarjáhú fia, az Benájá fia, az Jeiél fia, az Mattanjá fia, Ászáf fiai közül való lévita volt, 15 és megszólalt:
Isten válasza a lévitán keresztül jön
Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói, meg te, Jósáfát király! Ezt mondja nektek az Úr: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. 16 Holnap induljatok ellenük! Ők a Cíc-hágón vonulnak majd föl, és a völgy végénél, a Jerúél-puszta előtt találkoztok velük. 17 Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr! 18 Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat. 19 A keháti és kórahi léviták pedig fölálltak, és egyre hangosabban dicsérték az Urat, Izráel Istenét. 20 Kora reggel fölkeltek és kivonultak Tekóa pusztájába.
Amikor kivonultak, előállt Jósáfát, és ezt mondta: Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem lakói! Higgyetek Istenetekben, az Úrban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok! 21 Miután tanácsot tartott a néppel, fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete!
Ekkor kezdődik a győzelem (dicsőítés – Isten elkezd munkálkodni)
22 Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek. 23 Az ammóniak és a móábiak a Széír-hegyvidék lakóira támadtak, hogy kiirtsák és elpusztítsák őket. Amikor végeztek Széír lakóival, egymás pusztulását segítették elő. 24 Mire a júdabeliek a pusztai őrhelyhez érkeztek, és a sokaság felé fordultak, már csak az elesettek holttestei voltak a földön, és senki sem menekült meg. 25 Akkor odament Jósáfát és hadinépe, hogy összeszedjék a zsákmányt. Tömegével találtak náluk fölszerelést, ruhákat és értéktárgyakat. Annyit zsákmányoltak, hogy el sem bírták. Három napig szedték össze a zsákmányt, olyan sok volt. 26 A negyedik napon összegyülekeztek az Áldás-völgyben, hogy ott áldják az Urat. Ezért hívják azt a helyet Áldás-völgynek még ma is. 27 Azután visszatértek Jósáfát vezetésével a júdaiak és a jeruzsálemiek mindnyájan. Örömmel tértek vissza Jeruzsálembe, mert örömöt szerzett nekik az Úr: megszabadította őket ellenségeiktől. 28 És bevonultak Jeruzsálembe lantokkal, citerákkal és harsonákkal az Úr házához.
29 Az Istentől való rettegés fogta el az országok összes királyságát, amikor meghallották, hogy az Úr harcolt Izráel ellenségei ellen. 30 Ezért békében élt Jósáfát országa, mert Istene nyugalmat adott neki mindenfelől. 31 Így uralkodott Jósáfát Júdában. Harmincöt éves volt, amikor király lett, és huszonöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Azúbá volt, Silhi leánya. 32 Apjának, Ászának az útján járt, nem tért le róla. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr. 33 Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, mert a nép nem ragaszkodott szívből ősei Istenéhez. 34 Jósáfát egyéb dolgai elejétől végig meg vannak írva Jéhúnak, Hanáni fiának történeteiben, amelyeket fölvettek az Izráel királyairól szóló könyvbe. 35 Azután társult Jósáfát, Júda királya Ahazjával, Izráel királyával, aki bűnös dolgokat vitt véghez. 36 Azért társult vele, hogy hajókat építsenek, amelyeknek Tarsísba kellett volna menniük. A hajókat Ecjón-Geberben építették. 37 Eliezer azonban, a márésai Dódaváhú fia így prófétált Jósáfát ellen: Mivel társultál Ahazjával, összezúzza művedet az Úr! Össze is törtek a hajók, és nem tudtak Tarsísba eljutni. 1 Jósáfát pihenni tért őseihez, és eltemették ősei mellé Dávid városában. Utána a fia, Jórám lett a király.
Jegyzetek:
Nem mindig tudom az Urat dicsőítő énekléssel, imádattal így kezdeni a lelki harcok megoldását. Nem könnyű úgy harcolni, hogy közben tudjuk, hogy elvileg az Úr úgy is győzelmet ad, amikor nehézségek vannak.
- Itt az Istent dicsőítő imádság, ének hangzik végig a szakaszon belül. Az egész történet a templomban indul és a templomban zárul, először félelem van a színtéren, a végén pedig az imádat és a dicsőítés.
- Hogyan történt Jósafát esetében, hogy ő meg tudta élni, hogy az Urat imádja, hódol előtte, pedig azt megelőzőleg félt, de aztán megváltozott teljesen és még a győzelem, szabadítás végkifejlete előtt tudja biztosan, mi fog történni.
Jósafát - az Úrra bízta a harcát, bízott az Úrban harcára nézve, és imádta az Urat a harcáért.
- Emlékezhetünk, hogy az istentelen királlyal, Ahábbal szövetséget kötött, hogy Rámóth Gileád ellen menjen és az Úr ezt számon kérte rajta. Külön kegyelme volt Istennek, hogy életben maradt abban a harcban, de helyre állt, sőt a népet is az Úrhoz vezette, az Úrhoz térítette. Egy nagy lelki megújulás jellemezte tehát ezt az időszakot, amikor aztán valami történik.
- Olyan lelki és fizikai harcokról van szó a mai életünkben, amit nem könnyű hordozni. Ilyen esetben általában könyörögni szoktunk szabadulásért, hogy az Úr adjon szabadítást.
- De gondolhatunk arra is, amikor a gyermekeink viselkedése, talán éppen kamaszkori élethelyzete az, amit nehéz elviselni és emiatt van nagy támadás alatt a szülő lelki élete. Vagy a szüleink iránti tisztelet megélése során tapasztaljuk, hogy nem is olyan könnyű. A lényeg, hogy szeretnénk engedelmeskedni az Úrnak emberi kapcsolatainkban és lehet, hogy ez nem könnyű és várjuk, hogy mikor lesz már végre változás, és még mindig nincs, és nap, mint nap ugyanaz a hír ér bennünket, vagy az a hír, hogy még rosszabb lett a helyzet. Talán úgy érezzük, hogy nincs már erőnk, Uram, a nagy sokasággal szemben, nem tudjuk, mit tegyünk, mert már nagyon nehéz.
- Egyedüllét, barát nélkül, magányosság, munkanélküliség, hite miatti támadások, betegség …
- A történetben az Úr valamiért úgy látta fontosnak, hogy itt nem szabad még kardot sem rántani. Isten arról beszélt, hogy ez a harc, ez a háború teljes mértékben az övé legyen. Ez azért fontos, mert ma is előfordul, hogy nekünk is kell valamit tenni a harcban, az a harc is az Istené, de ne ijedjünk meg akkor sem, ha Isten úgy harcol, hogy azt mondja, hogy te ne csinálj semmit, engedd, hogy megtapasztalhasd azt, mi az, amikor csak én cselekszem, neked egyetlen feladatod van csupán, hogy nézzed, hogyan szabadítok. Jósafát ezt kérte Istentől, nem tudjuk mit tegyünk, csak rád néznek a mi szemeink. Az Úr meg azt mondja, jól van, nézzetek rám és lássátok, hogy én mit csinálok.
- Nézzétek az Úr szabadítását. Ez az "Úr szabadítása" kifejezés" az Úr Jézusra utal. A szabadításra vonatkozó héber szó, amikor személynévként szerepel és magyarra fordítva a Jézus nevet jelenti. Nézzétek Jézust, nézzétek, hogy az Úr hogyan szabadít Jézusban.
Beszélgetés / játék: Mit tett Josafát, amikor megtudta, hogy közel van az ellenség? Hogyan válaszolt az Úr a király imájára? Mi volt az Úr üzenetének a lényege? Hogyan vonult a nép a csatába? Mi lett a csata kimenetele? Mi jellemezte Josafát királyságát?
Alkalmazás: Beszélgessünk arról, hogy Isten milyen módon szól a benne bízókhoz. Mondjunk ezekre bibliai példákat, illetve mind a hitoktató, mind a gyerekek mondják el a saját élményeiket, amikor az Úr szólt hozzájuk valamilyen módon. Isten ma is beavatkozik azoknak az életébe, akik Benne bíznak és hozzá fordulnak segítségért. Emeljük ki a történetből, hogy Josafát mit tett az ellenség láttán: kereste az Urat (ima, böjt) Fontos, hogy a fiatalok felbátorodjanak arra, hogy a problémákban Istenhez forduljanak, Őt keressék, mert Ő válaszol azoknak, akik így tesznek.
Comments