Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
(megegyezés) Készség arra, hogy megbocsássuk a vétkeket, elnézzük az ellenünk elkövetett rosszat, és nem táplálni vágyat a visszafizetésre. Átadni Istennek, és teljesen elfelejteni. Emlékezni arra, hogy elengedtem. Béketűrés: ne sértődj meg. Megbocsátás: ne tartsd fenn a sértődést.
05.15 Isten magas helyei
Nekem mondja ezt az Úr? Ha ismerem az Ő nevét, akkor igen. Áldott legyen az Úr, hogy nem vagyok idegen a számára. Próbára tettem, megismertem Őt, és ezért bízom benne. Tudom, hogy az Ő neve bűnt gyűlölő Isten, mert Szent Szelleme ereje által megtanultam, hogy soha nem tűri el a gonoszt. De úgy is ismerem Őt, mint Krisztusban bűneimet megbocsátó Istent, mert vérével eltörölte minden vétkemet. Az Ő neve hűség, és én ezt tudom, mert soha nem hagyott el, még akkor sem, amikor a bajok megsokasodtak körülöttem.
04.29 Tanulj megbocsátani és felejteni!
Ne siesd el! Csillapodjék haragod! Ne mondj és ne tégy semmit a sérelem megtorlására! Nem cselekszel bölcsen, ha botot ragadva harcolod meg a magad harcát, és főként nem az Úr Jézus szellemében cselekszel. Nemesebb dolog megbocsátani és elfelejteni a sérelmet. A sérelem tartogatásával és a bosszú fontolgatásával akadályozod a régi sebek gyógyulását, és új sebeket ejtesz. Jobb elfelejteni és megbocsátani.
09.16 Péter: halászat és lábmosás
Máté 17,24-27; 18,21-22; János 13,1-17
Péter mindig kész volt megvédeni Mesterét bármilyen támadás vagy kritika ellen. Amikor válaszra kényszerítették a templomadó megfizetésével kapcsolatban, ő nyomatékos "igennel" válaszolt. Az Úr elmondja Péternek, hogy a fiak, mint Ő maga is, szabadok, és nem kell fizetniük. Ezt alkalmazza Péterre is - mindketten fiak! Leküldi a tengerhez egy horoggal. Péter felfedezi, hogy az első kifogott halnak a szájában van a megfelelő adópénz. Fiúnak lenni megtiszteltetés, és sok felelősséggel jár.
03.26 Az Ő eljövetelének fényében
Lukács 17,1-37
AZ ENGESZTELHETETLEN szellem probléma (3-6. v.). Az Úr azt mondja, hogy ha valaki vétkezik ellenünk, és megbánja, meg kell bocsátanunk neki. Azzal lehetett érvelni, hogy ha ismétlődik a vétkezés (hétszer), bizonyos kétségek merülhetnek fel a megbánást illetően. De a lecke világos - ha megbánta, bocsáss meg neki. Lehetnek kétségeink a megbánás őszintesége felől, de a mi dolgunk a megbocsátás. Megérthetjük a tanítványok kérését, hogy „növeljed a mi hitünket", mert az állandó megbocsátás meghaladja az emberi erőt.
01.25 Megbocsátás
Máté 18,15-35
PÉTER FÉLBESZAKÍTOTTA az Urat, hogy egy bizonyos pontra nézve felvilágosítást kapjon (21. v.). Az Úr arról az eljárásról beszélt, amelyet akkor kell követni, ha egy keresztyén egy másik ellen vétkezik (15-17. v.). Arra utalt, hogy egy bűnbánó testvérnek meg kell bocsátani (15. v.). Péter azt akarta megtudni, hogy mit kell tenni akkor, ha a testvér másodszor is vétkezik, és ha harmadszor is? Hányszor kell a keresztyén embernek megbocsátania egy másiknak, mielőtt úgy döntene, hogy most már aztán elég? Péter úgy vélte, hogy hét eset talán már nem elfogadható (21.
09.26 Feddhetetlen magatartás
Amikor az oltárhoz mégy és ott eszedbe jut, hogy testvérednek van valami panasza ellened - tehát nem akkor, ha beteges érzékenységedben előkotorsz valamit. "Ha megemlékezel arról", azaz ha Isten Szent Szelleme eszedbe juttatja, "akkor menj el és békülj meg testvéreddel és azután jöjj és hozd fel ajándékodat". Soha ne állj ellent bensődben Isten Szent Szelleme finom indításának, amikor lelkiismereted legmélyéig nevel téged.
09.24 "Menj el" parancsa felkészülésünkben
Könnyű elképzelni, hogy végül csak eljutunk arra a helyre, ahol készek és mindenre hajlandók leszünk, de a felkészülés nem egy pillanat műve, hanem olyan folyamat, amelyhez állhatatosság kell. Veszélyes, ha keresztyén megtapasztalásunkban egy bizonyos állapotba belerögződünk. Felkészülés alatt vagyunk, formálódunk.
06.17 Nem ítélkező lelkület
Jézus azt mondta az ítélkezésről: ne tedd! Az átlagkeresztyén nagyon élesen ítélkező egyén. Az ember megszokta, hogy ítélkezzék, de a szellemi világban semmit nem érünk el vele. Az ítélkezésben a kritizált ember erejét és képességeit szétromboljuk. Egyedül a Szent Szellem tud a valóságnak megfelelően ítélni, csak Ő tudja sértés és sebek nélkül megmutatni, mi a rossz. Lehetetlen Istennel közösségben lenned, amikor ítélkező vagy: ez keménnyé, kegyetlenné tesz, és meghagy abban a hamis kenetteljességben, hogy felsőbbrendű lény vagy.