Zsoltárok 22,1-12
FÉREG, NEM EMBER
Ki merészel úgy beszélni Urunkról, mint "féregről"? Ő tette. Ő, a Biblia "Vagyok"-ja, ami talán legjobban megráz bennünket. Ez a megállapítás messzebbre megy, mint az, hogy "kisebbé lett az angyaloknál", Zsid 2,9. Ez levisz bennünket a legalacsonyabb helyre. Megdöbbenve állunk, amint az apostol szavaira gondolunk: "megalázta magát", Fil 2,8. Micsoda megalázkodás volt ez! Olyan mélyre vezetett, ahol féregnek látta Önmagát. C. H. Spurgeon írta a következőket: "Hasonlónak érezte magát egy elhagyatott, erőtlen, eltaposott féreghez, amely passzív, miközben összetörik, észre sem veszik és megvetik azok, akik rátapostak. Kiválasztja a leggyengébb teremtményt, amelyre amikor rátaposnak, vonagló, reszkető (hús)test lesz, végleg megfosztva minden képességtől, kivéve a szenvedéshez szükséges erőt." Ne gondoljunk erre úgy, mint valami hamis alázatra, hanem mint a saját szívéből fakadó felkiáltás pontos leírására, szembenézve mindazzal, amit a kereszt magában foglalt.
Ez ki fogja űzni belőlünk az elbizakodottság vagy gőg érzését Isten szolgálata közben is. Ha Ő elfoglalta a legalacsonyabb helyet, bizonyára az Ő igazi tanítványai sem akarnak kevesebbet, Mk 10,43-45.
Ez a titokzatos válasz az 1. vers felkiáltására: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?" A válasz? "Te szent vagy", 3. v.; "De én féreg vagyok, nem ember." Elfoglalta a bűnösök helyét.
Az emberek is elutasították. Megvetették és semmibe vették. Lekicsinylés és nevetség tárgya lett előttük. "Féreg és nem ember" volt számukra. Ennek ellenére Ő nem kívánt bosszút állni. Nem intézett ellentámadást. Valóban "féreg volt és nem ember".
Nagyon figyelemre méltó, ahogyan aláhajolt a mennyből, hogy Ő, aki Isten volt, emberi formában jelenjen meg. Nemcsak hogy elrejtette Istenségét emberi mivolta köntösébe, hanem szolgai formát is felvett. Valóban megalázta magát, hogy úgy legyen ismeretes, mint "féreg és nem ember". Egy napon azonban Ő viseli majd a dicsőséget, Zak 6,13. Ő fog a legmagasabbra emelkedni - a többé már nem féreg!
Gyengén és legyőzve
Nyerte koronáját;
Lába alatt ellenségei
Eltaposva. (Samuel Gandy)
Zsolt. 22.2 „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. 3 Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam. 4 Pedig te szent vagy, a ki Izráel diícséretei között lakozol. 5 Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket. 6 Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg. 7 De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata. 8 A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket: 9 Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne! 10 Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin. 11 Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem. 12 Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen."