Skip to main content

07.05 Kiáltott Jósáfát

Dátum: 
2017.07.5

...körülfogták... Jósáfát azonban kiáltozni kezdett, és az Úr megsegítette; Isten másfelé terelte őket. (2Krón 18,28-34)

Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat. Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.

Ennyire igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni minket. Ha azt komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát. De Ahábot nem is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére. Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a kezét, de ők ellökik maguktól. Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság. És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?

Aki nem engedi, hogy Isten szava bölccsé tegye, az egyre balgább lesz. Aháb azt javasolja, hogy Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő pedig páncélba öltözik. És Jósáfát nem lát át a szitán! Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit.

Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez. Ő azonban olyan kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja. Így hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását is. Mert „mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik" (ApCsel 2,21 - Károli).

De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb. Ha páncél van rajta, akkor is.

Így van ez a mi örök sorsunkkal is. Kilátástalan helyzetbe kerültünk, ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát. De aki Isten kegyelméért kiált, üdvösséget kap. Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik, elpusztul. Hisszük-e mind a két megállapítást?