Vankó Zsuzsa
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda:
kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte. Mert ímé a tél elmult,
az eső elmult, elment. Virágok láttatnak a földön,
az éneklésnek ideje eljött,
és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön. A fügefa érleli első gyümölcsét,
és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak;
kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám! Én galambom, a kősziklának hasadékiban,
a magas kőszálnak rejtekében,
mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat;
mert a te szód gyönyörűséges,
és a te tekinteted ékes!
Én. 2.10-14