Skip to main content

Kifizette minden addósságunk

Az Úr mennyei kenyérrel tartotta jól õket. Megnyitotta a kõsziklát, és ömlött a víz, folyó áradt a szomjú földön. Mert emlékezett szent ígéretére. (Zsolt 105,40-42)

Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért. (Mt 6,34)

Légy velem, Uram, ha elcsüggednék!

Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. (Zsolt 49,16)

Teljes bizonyosság. Ez az, amit kihallunk a zsoltáros szavaiból. A zsoltár többi versében arról hallhatunk, hogy mindegy, milyen gazdag és áldott volt a földi életed, ezt a holtak hazájába nem viheted magaddal. Nem számít semmi. Nincs senki, aki váltságot tudna adni önnön életéért.
Így kezdtem: teljes bizonyosság. Megdöbbentõ a zsoltárostól, de ma így elfogadandó, hiszen idestova kétezer éve egy lázadó zsidó férfi, Jézus Krisztus, ezt a zálogcédulát kifizette és széttépte értem. Semmit nem tehetek érte, és éppígy semmit ellene.
Sokszor így gondolkodunk: ki kérte? Miért tette? Most milyen nehéz terhet tett rám, és tessék, a világon sem látszik különösképpen a dolog. Képzeljük el, mi lenne nélküle. Mi lett volna velünk, akiknek a tartozása olyan sok, és nincs, aki fizessen helyettünk.
Ezért nem tudunk mást tenni, mint elfogadni. Elfogadni ajándékként és életet átíró erõként Jézus urunk kiváltó mûvét, aki majd minket is magához fog venni.

Szívednek terhét s röptét bízva bízd rá egy lenge fûz-ágra. (Macuo Basó: Haiku)

Ne engedj elfordulnom, Uram. Add, hogy képes legyek elfogadni ezt az ajándékot, ami nagyobb annál, semmint csak megpróbálhatnám viszonozni. De paradox módon arra is kérlek, adj erõt, hogy mégis megpróbáljam... Ámen.