Skip to main content

Legfőbb szükségünk

Úgy örülnek színed elõtt, mint aratáskor szoktak örülni. (Ézs 9,2b)
Az elõtte és utána menõ sokaság pedig ezt kiáltotta: "Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban." (Mt 21,9)

Békesség néktek!  János 20,19

Búcsúzásodkor békességet ígértél tanítványaidnak. Most, a viszontlátáskor is ez az elsõ szavad hozzájuk. Igazán jól ismered az emberszívet és annak legfõbb szükségét.
Nem a világra és sok háborúskodásra gondolok most. Nem is egész nemzedékünkre, mely kimondhatatlanul szenvedett, mert elköltözött a földrõl a külsõ béke, és helyét borzasztó zajával a háború foglalta el. Az egyes emberszívre gondolok, amely szüntelenül háborúskodik. Önzõ harcban áll embertársával. Viaskodik lelkiismeretével. A bûn zsoldosaként háborút visel még a hatalom Ura, Isten ellen is.

Uram!
A Te békességedet kínálod. Azt, amelyet még a keresztfa kínjai sem vehettek el tõled. Amelyet még a legdühödtebb külsõ háborúkban is meg tudsz adni a tieidnek. Akkor adod, amikor az ember Isten elleni harcában végül is megadja magát. Kegyelemre.
Ez az egyetlen béke, amely nem megalázó. Megkötése után nem az elnyomás, hanem az élet kivirágzása következik. Ízelítõ ez abból az örök békességbõl, melyet egykor - ha a külsõ harc is eláll - a Te országodban adsz meg azoknak, akik hittel követtek.