Többet ér a türelmes ember a hõsnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít. (Péld 16,32)
Állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. (Zsid 10,36)
Most dicsõítteték meg az Embernek Fia. Isten is megdicsõítteték Õbenne. (János 13,31)
Természetesnek tartanám, ha akkor mondtad volna ezt, amikor ezres tömegek vettek körül. Vagy amikor kenyércsodád után a föllelkesült emberek királlyá akartak kikiáltani. Még akkor is, amikor Jeruzsálembe való bevonulásodkor pálmaágat, ruhát terítettek utadra. Az természetes lett volna. Ami azonban csodás és ezért mélyen elgondolkoztat, az az a tény, hogy Te ezeket a szavakat akkor mondottad, amikor a tömegek hátat fordítottak neked, sõt még szûk tanítványkörödbõl is kilépett Júdás. Most indult elárulásodra. Elõtted állt a testi megkínoztatás és a biztos halál.
Uram!
Úgy szeretnék egész életemben azok közé tartozni, akik téged dicsõítenek és az Atya dicsõségére élnek. Ma engedd megértenem: az még nem növeli dicsõségedet a földön, ha csak hangos szóval hódolok elõtted. De ha annyira megértem szenvedésedet, hogy nem lázongok a saját szenvedésem alatt sem, az ilyen csöndes hitû élet a Te dicsõségedre irányítja az emberek tekintetét. Ha pedig a Te halálod titka annyira világossá válik elõttem, hogy bizalommal hajtom fejemet a halál álmára, akkor ragyog föl legtisztábban az én halálomból is a Te dicsõséged.