Ó Uram, legyen figyelmes a füled, és hallgasd meg szolgád imádságát, aki most éjjel-nappal imádkozik elõtted szolgáidért. (Neh 1,6)
Krisztus mondja: "Én õértük könyörgök, akiket nekem adtál, mert a tieid." (Jn 17,9)
Örvendezek, Atyám, szereteted felett, hálát adok neked nagy irgalmadért!
Ujjongj Istennek, egész föld! Zengjétek dicsõ nevét!
Magasztaljátok nagy dicsõségét!
Az Úr életben tartott bennünket,
és nem engedte, hogy meginogjunk.
Istenünk, te megpróbáltál minket,
megtisztítottál, mint tûz az ezüstöt.
Kerítõhálóval ejtettél csapdába,
de kivezettél, és felüdültünk.
Áldjátok, népek, a mi Istenünket,
fennen hirdessétek dicsõségét!
Dicsõség az Atyának, a Fiúnak
és a Szentléleknek,
miképpen volt kezdetben, most és mindenkor,
és mindörökkön-örökké. Ámen.
Ujjongj Istennek, egész föld! Zengjétek dicsõ nevét!
Magasztaljátok nagy dicsõségét! (Zsolt 66)
Vele együtt munkálkodva intünk is titeket; úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét. (2Kor 6,1)
Látszik rajtunk Isten kegyelme? Mert igen sokat kaptunk tõle. Azért élünk még ma is, mert az õ kegyelme tart meg minket is, és az egész világot is. Isten kegyelme, hogy élünk. Az õ kegyelme, az õ szeretete, az õ ajándéka minden. A legnagyobb és a legkisebb is. Az örök boldogság, és a pillanatnyi öröm is. Isten mindent megad, amire tényleg szükségünk van. Nekünk pedig már "csak" annyi teendõnk van, hogy tudjunk ezzel jól élni. Megelégedve. Megvigasztalva. Bizakodva. Reménységben.
Milyen furcsák is vagyunk mi, emberek. Hajlamosak vagyunk arra, hogy nem látjuk a fától az erdõt. Azt nem vesszük észre, ami a legnyilvánvalóbb, ami elõttünk van, amiben vagyunk. Ilyen az Isten kegyelme is. Keresztyének vagyunk, benne élünk, körülvesz minket. De mi már ezt megszoktuk. Nekünk ez természetes. Olyan ez, mint a levegõ. - Sajnos. A jót könnyû megszokni, és csak a hiányát vesszük észre. Ne legyünk ilyenek. Ilyen háládatlanok. Lehet, hogy Isten akkor adja a legnagyobbat, amikor mi azt nem is gondolnánk. És kegyelme akkor is átölel, amikor mi azt érzéketlenül nem vesszük észre. Ne hagyjuk, hogy hiába legyen. Vegyük észre, köszönjük meg, és legyünk boldogok.
A legfontosabb az, hogy Istennek szentelve és felajánlva magunkat, ezután ne gondoljunk, ne mondjunk, ne tervezzünk és ne tegyünk semmi mást, csak ami az õ dicsõségét szolgálja. (Kálvin)
Sírás és panaszkodás, aggódás, csüggedés, félelem és szükség a keresztyének könnyes kenyere, mindazoké, akik Krisztus jelét hordozzák.
Sok nyomorúságon át kell bemennünk Isten országába.
Kereszt és korona, harc és jutalom egymást követik. Minden órában éri a keresztyént kín és ellenséges támadás, de vigasztalást nyer Krisztus sebeiben.
Jézust követem, nem hagyom el õt soha. Jó s balsorsban, sem életben, sem halálban. Keresztjét átölelve áldom az értem szenvedõt. Én Krisztust követem, nem hagyom el õt soha.
Maradj hû, hisz minden kín megenyhül nemsokára. Zápor után jõ az áldás, és a felhõk elvonulnak. Légy kitartó, ó légy hû.
Mit Isten tesz, mind jó nekem, és bölcs minden végzése. Ha õ vezérli életem, szívemben csend és béke. Õ az enyém. Gond, baj, ha ér, meg tud védeni engem. Hagyom, hogy õ vezessen. (Bach: 12. kantáta)
Uram, kérlek téged, add meg nekem, hogy sohase feledkezhessem el a te kegyelmedrõl! Hiszen az éltet, az ad végsõ célt életemnek. Szentlelked vezetése alatt éljek, úgy, mint aki nem hiába kapta kegyelmedet. Ámen.