Júdásról először az Újszövetségben az apostolok neveinek felsorolásakor olvasunk, és a szinoptikus írók mindegyike úgy azonosítja, hogy "Júdás Iskáriótes, aki el is árulta Őt", Mt 10,3; Mk 3,19; Lk 6,16. Figyelemre méltó, hogy az a két esemény, ahol fontos szerepet játszik, a pénzzel kapcsolatos. Amikor Mária elővett egy font nagyon drága nárdusolajat, és megkente vele Jézus lábát, az volt az ellenvetése, hogy ezt a balzsamot el lehetett volna adni, és az árát a szegényeknek adni. Nem a szegényekre volt gondja, hanem mert nála volt az erszény (amiben a közös pénzük volt). Talán úgy gondolta, hogy a háromszáz dénár az ő tulajdonába került volna, bizonyos fondorlatos eszközökön keresztül.
Júdás tolvaj volt.
Anyagias volt, és minden cselekedete és indítéka pénzügyi nyereségre irányult. "Mit akartok nékem adni?" Mt 26,15. Ez jellemzi beállítottságát. Megegyeztek vele harminc ezüst pénzben, ő pedig kereste az alkalmat, hogy elárulja az Urat.
Júdás áruló volt.
Amikor az Úr a felső teremben leleplezte tanítványainak az ő árulását, még mindig nem gyanakodtak Júdásra, és meg voltak lepve, hogy közülük valaki ilyen rettenetes cselekedetet tervez.
Júdás együtt élt az Úr Jézussal, vele utazott, látta csodáit, hallotta drága szavait, tanúja volt a bűntelen élet egyedülállóságának. Csodálkozunk, hogyan jutott oda, hogy eladja Őt ellenségeinek. A zsoltáríró, hangsúlyozva Júdás bensőséges kapcsolatát az Üdvözítővel, akivel együtt élt végig az Ő nyilvános szolgálata alatt, a következőképpen prófétált: "Még az én jóakaróm is, akiben bíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem", Zsolt 41,10; vö. Jn 13,18. Harminc darab ezüstért!
Micsoda szégyenletes magatartás! Az igazságszolgáltatásnak micsoda paródiája! Micsoda aljas árulás! Bizonyára ez volt a legnagyobb árulás, amelyet valaha elkövettek! Isten Igéje arra tanít minket, hogy "minden rossznak gyökere a pénz szerelme", 1Tim 6,10, és sajnos Júdás úgy áll előttünk, mint ennek legfőbb példája.