Skip to main content

12.14 Pál unokaöccse

OLVASNIVALÓ: 
Cselekedetek 23,1-22

Ennek a Pál unokaöccsével kapcsolatos eseménynek a megemlítése egyike azon briliáns bibliai csoportoknak, amelybe beletartozik Naámán szolgálólánya és a fiú, akit András hívott az Úrhoz. Nevük nincsen feljegyezve, tettük azonban, amely önmagában jelentéktelen, nagy fontosságú volt az Úr terveiben. Ők valamennyien használható eszközök voltak, vállalták saját szerepüket, hasonlóan ahhoz a nőhöz a Mk 14,8-ban, akiről az Úr ezt mondta: "megtette, amit tudott".

Semmit sem tudunk Pál családjáról - hol élt a nővére; mennyi idős volt a fia; hogy került Jeruzsálembe; vajon ő is ott tanult, ahogyan nagybátyja, Pál? Ezekre az ismeretekre nincs szükség -  amit tudunk, az a következő: először, hogy ott volt; másodszor, hogy hallotta; és harmadszor, hogy elmondta. Egy bizonyos értelemben ez az összefoglalása annak, amit az Úr tőlünk vár manapság. Tehát ez a három tényező játszott közre egy élet megmentésében. Nos, ezek összejátszhatnak egy lélek megmentésében - de csak ha el fogjuk mondani másoknak, amit láttunk és hallottunk.

Noha Pál megmenekült a Nagytanács karmai közül, a zsidók elhatározták, hogy el fogják pusztítani, és ezért több mint 40 férfi összeesküdött, hogy megöli. Azt mondták a Nagytanácsnak, hogy kérjenek még egy meghallgatást, és amíg Pál úton lesz, akár életük kockáztatásával is megtámadják és megölik.

Amikor Pál unokaöccse meghallotta ezt, azonnal cselekedett, és azt tette, amit tehetett, vagyis elmondta Pálnak. Hogy könnyen elérhette Pált a cellájában, emiatt egyesek feltételezik, hogy édesanyja talán a hatóságok alkalmazottja volt. Pál sürgette, hogy juttassa el az üzenetet egy századoson keresztül Klaudiusz Liziásznak, ami azt mutatja, hogy bizonyos fokú bizalom alakult ki benne a tekintélyes férfi iránt, aki már kétszer megmentette az életét. A kapitány fogadta a fiút külön, és amikor ő elmondta neki az összeesküvést, azonnal hitt a fiúnak és aszerint cselekedett.

Az unokaöccsöt elbocsátotta, és többé nem olvasunk róla. Mégis, sok más emberhez hasonlóan, Isten kezében alkalmas eszköz volt, amikor az Úrnak szüksége volt rá. Ma az a kérdés hangzik felém, azoktól körülvéve, akik bajban vannak, hogy "én alkalmas vagyok-e úgy, hogy az Úr munkálkodhasson rajtam keresztül mások üdvösségére és áldására?" Olyan-e a bizonyságtételem az emberek előtt, hogy ők hallgassanak rám és reagáljanak bizonyságtételemre őszinte jóhiszeműséggel?