AMIKOR EGÉSZ IZRÁEL eljött „egy szívvel", hogy Dávidot királlyá tegye Hebrónban, azt olvassuk, hogy „nagy öröm volt Izráelben", 1Krón 12,40. Fejezetünk az örömnek és éneknek egy másik esetét jegyzi fel, amikor a frigyládát felvitték a helyére Jeruzsálembe, 1Krón 15,25-28. Ez gondos előkészítés eredménye volt. Dávid helyet akart találni, nem csupán egy megszentelt eszköznek, hanem az Úrnak; lásd Zsolt 132,1-9. Ezért szorgalmas előkészületeket végzett, felállítva egy sátort a láda számára, ahol Istent meg lehetett kérdezni és imádni lehetett Jeruzsálemben, 1Krón 15,1.3.12. Megvallotta tévedését, hogy korábban nem vette figyelembe a szentírási rendelkezést és nem biztosította, hogy a ládát a léviták hordozzák a vállukon, „amint Mózes meghagyta az Úrnak beszéde szerint", 15. v. Ha ismerjük az Úr jelenlétének valóságát a lelkünkben, akkor nekünk is fel kell készülni: a Szentírással kell táplálkoznunk, akkor nem tűnünk Isten előtt „üresnek", hanem telve lesz a szívünk; meg kell vizsgálnunk és ítélnünk önmagunkat, mielőtt egybegyülekezünk, 5Móz 16,16;1Kor 11,28-31.
Dávid látta a megszentelődés szükségességét is, 12. v. A léviták kiváltsága volt a láda hordozása és később a templom udvarában való szolgálat. Most minden hívő közeledhet Istenhez és szolgálhat neki. Ez magában foglalja azt a kötelességet, hogy megszenteljük magunkat, hogy szentek legyünk az Ő szolgálatára. Ami személyünket illeti, Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra meg vagyunk szentelve, Zsid 10,10. Ami gyakorlati életünket illeti, meg kell tisztítanunk önmagunkat minden testi és szellemi tisztátalanságtól, tökéletessé téve a szentséget Isten félelmében, 2Kor 7,1. Törekedjünk a megszentelődésre - a szentségre, „amely nélkül senki sem látja meg az Urat", Zsid 12,14.
Az ilyen gondos felkészülés ahhoz fog vezetni, hogy Jézus Krisztus maga elfoglalja a helyét, mint Úr, népe között. A hívő emberek ma olyanok, „mint bánkódók, noha mindig örvendezők", 2Kor 6,10. A Szent Szellemben történő örvendezés nem érhető el zenével és érzelmes felhívásokkal. Az ember azt szellemének mélységeiben tapasztalja meg, amikor valóban alárendeljük Őneki akaratunkat. Ismeretes ez az öröm imádkozás után, még ha a hátak fájnak is, a végtagok pedig görcsösek és hidegek, ApCsel 16,25. Ez Istenben való öröm, és változhatatlan Urunkban való öröm, következésképpen kibeszélhetetlen öröm, 1Pt 1,8.