EZ A ZSOLTÁR, 1Krón 16,7 azzal a felhívással kezdődik és végződik, hogy adjunk hálát az Úrnak, 1Krón 16,8.34. Egy okot meg is nevez: „mert igen jó, mert örökkévaló az Ő irgalmassága", 34. v. Figyeljük meg ennek a kifejezésnek az ismétlődését a 136. zsoltárban. Az irgalomra vonatkozó szót gyakran fordította „szívjóságnak", vagy egyszerűen „jóságnak", ami többet jelent, mint szánakozó elnézést; az Isten tartós szeretetét sugallja, vagyis népe iránti hűségét. Ez ellentétes azzal a „jósággal", amely elpárolog, mint a korán múló harmat, Hós 6,4.
A hálaadás abból ered, hogy megemlékezik az Úr csodálatos cselekedeteiről népének megszabadítása és megőrzése során, sőt népe iránti hűségében azok bukásai ellenére, 1Krón 16,12.15. Izráel a maga köszöneteit énekekben fejezte ki. Mennyivel inkább ezt fogják tenni az Ezeréves Birodalom napjának eljövetelével, amikor képesek lesznek elmondani anélkül, hogy félniük kellene a cáfolattól: „Az Úr uralkodik", 31. v.
Nekik és nekünk egyaránt „hirdetnünk kell dicsőségét", 24. v. Mert nagysága kikutathatatlan. Ezzel szemben a nemzetek istenei bálványok - nem létezők, semmit érőek, 26. v., vö. 1Kor 8,4.
Énekeljünk Istennek és tegyünk bizonyságot embereknek. Végül jön egy figyelmeztetés az imádkozásra, 35. v. A visszaeső izráelitákat milyen gyakran elhurcolták ellenségeik a bírák napjaiban! Még Dávid családfája is elszenvedte később ezt a keserű sorsot, 1Sám 30,1-6. „Tarts meg minket... gyűjts össze minket": ez könyörgés Istennek, aki végül is össze fogja gyűjteni Izráelt a maga hazájába, Jer 31,8-12. A Sátán ma is szétszórhatja Isten nyáját, de Isten összegyűjt bennünket és ezzel előre jelzi végleges összegyűjtésünket Őhozzá, 2Tesz 2,1. Izráel így imádkozott: „Tarts meg... gyűjts Össze", hogy dicsőíthessék Őt. Mi, ha gyakrabban imádkozunk és adunk hálát egyéni életünkben, még buzgóbban mondhatjuk el: „hogy a Te szent nevedet tisztelhessük, dicsekedhessünk a Te dicséretedben". Milyen öröm lesz majd akkor az úrvacsora és az imaalkalom.
„És mondta a sokaság: Ámen!", 36. v. Az egyetértésnek ezt a kifejezését általánosan használták a gyülekezeti összejövetelen az apostolok napjaiban, 1Kor 14,16. Ez kegyelmes ellentéte annak a tizenkétszeres „Ámennek", amelyet Izráelnek mondania kellett Isten átkára, 5Móz 27,15-26. A mi „Ámenünk" szívbeli vágyat fejez ki; Isten „Ámene" szívbeli elhatározást fejez ki; lásd 2Kor 1,20.