ÖRÖKÖSI CÍMMEL lehet rendelkezni, de teljesen más annak a birtokába jutni. Lehet valaki csecsemő vagy rabszolga, aki azzal dicsekszik, hogy joga van az örökséghez, pedig nincs reménye arra, hogy megkapja és élvezze azt. A zsidók vakon úgy gondolták, hogy ők a kizárólagos örökösei az atyáiknak tett ígéreteknek; de mint csecsemők, nem örökölhettek semmit Istentől, amíg Isten ideje el nem érkezett, hogy ez megtörténjen. Másrészt viszont a pogányok, minthogy nem volt tudomásuk az egyetlen Istenről és ígéreteiről, és bálványisteneiknek hódoltak, tájékozatlanok voltak annak a gazdagságnak és áldásnak a lehetőségéről, amely nyitott volt számukra (1-3; 8-9. v.).
Az evangélium elárulja, hogy Istennek mindig kijelölt ideje volt ígéreteinek beteljesítésére, és arra, hogy kívánatos áldásait elhozza az egész emberiség számára. A 4. versben ezt úgy nevezi, hogy „az időnek teljessége". Ez az az idő volt, amikor Isten, annak érdekében, hogy feltárja összehasonlíthatatlan kegyelmének dicsőségét a teljesen méltatlan világ számára, kibocsátotta Fiát (4. v.); és ezt követően elküldte Fiának Szellemét is (6. v.). Ez az idő eljött. Isten Krisztuson keresztül megváltást biztosított azoknak, akik megkötözöttek voltak, és Fia Szellemének ingyen ajándékával lehetővé tette a hívőknek a felnőtt fiak státusát. Minthogy ez mindenkire vonatkozik, aki az evangéliumnak engedelmeskedik, nem csoda, hogy Pál a következőket mondja hitben önfejű gyermekeinek: „Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által" (4-7. v.).
Felfogjuk-e milyen komoly és milyen súlyos következményekkel jár, ha ilyen nagy szabadságból visszatérünk a közönséges rabszolgaságba? Akár a bűn rabszolgái leszünk, akár vallásos ceremóniákat tisztelünk, noha mindkettő kielégülést nyújthat a (hús)testnek, mindazonáltal újra rabszolgák lettünk. Krisztus nem használ nekünk; kiesünk a kegyelemből (5,4).
Olyan buzgóságtól indíttatva, amely ritkán fordul elő, ha egyáltalán látható Krisztusnak más szolgájában, az apostol szenvedélyesen vitatkozik velük, és kérleli őket olyan szívvel, amely még mindig csak szeretettel van tele (4,11-20). Szeretné, ha nem lenne távol tőlük, és úgy érzi, hogy hangja talán túlságosan szigorú volt. Micsoda példa ez mindazok számára, akik szeretettel vannak lelkek iránt, és Isten megbízta őket nyájának gondozásával!