A LEVÉL hátterét az ApCsel 16-ban találjuk meg, ahol megtudjuk, hogy Filippi római gyarmat volt. Itt Rómából származó gyarmatosítók telepedtek le az idegen népesség közepette. Római polgárok lévén, szokásaik, nyelvük, törvényeik és öltözékük római volt. Alattvalói hűséggel tartoztak a római császárnak, és biztonságukra római katonák vigyáztak. Azonban az evangélium hirdetése által mennyei kolónia keletkezett, és a szenteknek mennyei polgárokként kellett viselkedniük, engedelmességet tanúsítva Krisztus iránt.
Úgy látszik, a levél megírásának két fő oka volt. Mindenekelőtt az, hogy kifejezze Pál köszönetét az ajándékért, amelyet a gyülekezet küldött (Fil 4,10-20); másodszor pedig, hogy helyrehozza azt az egyenetlenséget, amely két nőtestvér között adódott (Fil 4,2-3). Komoly veszélyt jelentett a filippi szentekre, hogy pártoskodtak a vitában, és ez meghasonláshoz és széthúzáshoz vezetett; ezért Pál figyelmezteti a szenteket, hogy legyen azonos a gondolkodásuk és a szándékuk (Fil 1,27; 2,1-4.14-16; 4,2-3). A levélben Pál figyelmezteti a szenteket a gyülekezet ellenségeivel kapcsolatban is (Fil 1,28-30; 3,2.18-19).
A levél könnyen felosztható a négy fejezet szerint;
1.fejezet - Bizalom Isten szándékában.
2.fejezet - Átalakulás Krisztus mintájára.
3.fejezet - Állandó előrehaladás Krisztus követésében.
4.fejezet - Törődés Isten népével.
Az 1. fejezetben az apostol kifejezésre juttatja bizalmát Isten szándékában azon körülmények ellenére, amelyekben van. Krisztus gondolatai szeretetet adnak az evangélium iránt, és azt eredményezik, hogy örüljek, amikor azt hirdetik. A 2. fejezetben feltárja az alázatosság tökéletes mintáját és mások érdekeinek szolgálatát, figyelmezteti továbbá a szenteket, hogy Krisztushoz hasonuljanak. Itt Krisztus szelleme szeretetet ad a gyülekezet iránt, és azt eredményezi, hogy alázatosan, hívő társaim javára törekedjem. A 3. fejezetben bemutatja, hogy szükség van állandó előrehaladásra a keresztyén úton, amelynek a célja Krisztus. Itt a krisztusi gondolkodásmód megszeretteti velem a mennyei életmódot. A 4. fejezetben megmutatja, mennyire foglalkoztatja Evódia és Sintikhé szellemi jóléte, valamint a többi szenteké is. Itt a Krisztus gondolkodása szeretetet ad, amely arra törekszik, hogy meggyógyítson minden meghasonlást.