AZ ÚR titkai azoké, akik Őt félik. János a végső titkokat ismerte meg. Az Úr Jézus tárta fel és az Atya adta neki ezeket népének tanítására és megáldására. Földi napjaiban ezt mondta: „Ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, őnékik adtam” (Jn 17,8). Semmit sem rejt el az övéi elöl, ami javukra van, és beszédei, amelyek a Szent Szellem által jutnak el hozzánk, valóban életet jelentenek.
A kegyelem és békesség köszöntése az Úr népe számára a Szentháromság Istentől, az örök Istentől, a trón előtt lévő „hét szellemtől" és Jézus Krisztustól jön. Kegyelem jön először, mert békesség csak Isten szeretetének munkáján keresztül lehetséges. A páratlan kegyelem és békesség Isten ajándéka, a Szellem által van, és a Fiú munkájának eredménye. Ő, a hűséges tanú a földön, bizonyságot tett szóban és cselekedetben az Atyának, és „hűséges volt halálig", a halálig, amelyet mi érdemeltünk. De Ő az elsőszülött a halálból, mert Isten feltámasztotta a halottak közül, és felmagasztaltatásában Ő „a föld királyainak fejedelme”. Őneki, Aki a legfőbb, mi is hűségünket adtuk.
Ezért mindazokkal együtt, akik Őt szeretik, egyesüljünk dicsőítő énekben. Ez ének a nem ismert szeretetről(!), mert Ő szeret minket. Szeretett minket halálig, szeret bennünket életében, és irántunk való szeretete folytatódni fog az örökkévalóságon keresztül. Ez felszabadult ének, mert Ő „megmosott (vagyis kiszabadított) bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által". Ez azok éneke, akiket felemelt a porból, hogy királyok és papok legyenek Isten számára, Aki nekik Atyja. „Annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen."
A szakasz ünnepélyes emlékeztetővel zárul, hogy Krisztus megjelenése dicsőségben a hívők boldog beteljesülése (Kol 3,4), ugyanakkor jajveszékelést hoz az egész világnak, amely elutasította. Így az emlékeztetés gyakoroljon kijózanító hatást mindarra, ahogyan életünket éljük a világban, amely gyorsan siet a végső pusztulásba. A bűnbánó Izráel számára a megjelenő Úr vigasztalás lesz, de a meg nem tért világnak ez végső balsorsa siratását jelenti.