Skip to main content

01.19 Megvallás, megbocsátás, megtisztítás

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." 1János 1,9

Ennek az Igének a biztatása nélkül lehetetlen volna keresztyén életünkben előrehaladnunk. Minél inkább növekedünk a kegyelemben, annál mélyebb tudatára ébredünk mindenestől bűnös voltunknak. Szükségünk van arra, hogy azonnal megtisztuljunk bűneinktől, különben szüntelen bűntudatra és állandó levertségre volnánk ítélve.

János azt mondja itt, hogy a megoldás a bűnök megvallásában van. A hitetlen ember elnyeri a bűneiért járó büntetés bírói elengedését a Jézus Krisztusban való hit által. A hívő ember pedig elnyeri az Atya bocsánatát a bűnvallás után.

A bűn Isten gyermekeinek az életében megszakítja a közösséget Istennel, és ez a szakadás meg is marad mindaddig, amíg a bűnös ember be nem vallja és el nem hagyja bűneit. Ha megvalljuk, akkor Isten hűséges marad Igéjéhez: megígérte, hogy megbocsát. És igazságos marad mégis, mert Krisztus váltságműve a kereszten megteremtette az alapot erre.

Ez a vers tehát azt jelenti, hogy ha megvalljuk bűneinket, minden följegyzés kitöröltetik a nyilvántartásból, teljesen megtisztulunk, helyreáll az Istennel való közösség csodálatos légköre.

Mihelyt tudatára ébredünk annak, hogy bűn van az életünkben, azonnal Isten színe elé járulhatunk, néven nevezhetjük azt, elítélhetjük, és teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy az megbocsátatott.

De hogyan lehetünk bizonyosak ebben? Ha érezzük a bűnbocsánatot? Nem, egyáltalán nem érzés kérdése. Tudjuk, hogy Isten nekünk megbocsátott, mert Igéjében megmondta. Az érzések megbízhatatlanok, Isten Igéje azonban megbízható.

Tegyük fel azonban, hogy valaki azt mondja: „Tudom, hogy Isten megbocsátott nekem, de én nem tudok magamnak megbocsátani." Ez igen kegyesen hangzik, valójában azonban Istent gyalázza meg vele az ember. Ha Isten megbocsátott, akkor azt akarja, hogy ezt a bűnbocsánatot hit által elfogadjam: örüljek neki, és mint megtisztított edény szolgáljak Neki.