„Akkor átkozódni és esküdözni kezdett." Máté 26,74
Egy püspök egyedül sétálgatott kertjében, és magában végiggondolta az elmúlt hét eseményeit. Mikor eszébe jutott egy rendkívül kínos élménye, hirtelen hosszan tartó és durva szitkozódásban tört ki. Gyülekezetének egyik tagja, aki éppen akkor ment el a kert magas kerítése mellett az utcán, meghallotta püspökének szavait, és még a lélegzete is elállott tőle.
A csendes szitkozódás súlyos kísértés Isten sok gyermekének életében, akik különben komolyan veszik hívő voltukat. Százak és százak sóhajtoznak e rossz szokás nyomása alatt; nyilván fölismerik, milyen nagy szégyent hoznak az Úrra a szitkozódással, és mennyire beszennyezik vele saját életüket. Minden erejüket összeszedik, hogy leszokjanak róla, de hiába.
A kéretlen szóözön rendszerint akkor tör ki az emberből, amikor egyedül van (vagy legalábbis azt hiszi, hogy senki nem hallja), és amikor az idegei pattanásig feszültek. Olykor az átkozódás az emberben felhalmozódott düh hallható kifejezése. Néha pedig a csalódás érzését juttatja kifejezésre. A püspök esetében természetes reakció volt arra a szégyenre, amit egy kínos helyzet hozott rá.
A titokban való szitkozódás okozta szenvedést még fokozza a félelem, hogy egy napon majd a nyilvánosság előtt hagyják el ajkát ilyen szavak. Vagy éppen amikor álmában beszél. Vagy kórházban, narkózis állapotában.
Péternél ez a régi szokás azon az éjszakán tért vissza, amikor az Üdvözítő a bíróság előtt állt. Amikor rájöttek, hogy neki is a galileai Jézus társának kellett lennie, akkor ő átkozódással és esküdözéssel tagadta (lásd Mt 26,74). Nyugodt állapotában sohasem tette volna, de most veszélyben és nagy bajban volt, ezért a szavak oly könnyen folytak szájából, mint régen, megtérése előtt.
Legjobb szándékunk és legkomolyabb elhatározásunk ellenére is kitörnek belőlünk olykor szavak, még mielőtt meggondolnánk, mit mondunk. Teljesen váratlanul lepnek meg minket.
Nos, essünk kétségbe, és adjuk meg magunkat Góliát előtt? Ne, mert az Úr megígérte, hogy ezt a kísértést éppen úgy legyőzzük, mint minden mást (lásd 1Kor 10,13). Először is meg kell vallanunk ezt a bűnünket, és meg is kell tagadnunk, mégpedig valahányszor csak beleesünk. Azután kérnünk kell Isten segítségét, hogy Ő őrizze ajkainkat. Erőt kell kérnünk Tőle, hogy életünk kedvezőtlen körülményeit nyugodtan és békességgel tudjuk elviselni. Olykor segít, ha egy hívő testvérünkkel megbeszéljük a dolgot; ha az ő jelenlétében valljuk meg ezt a bűnünket, könnyebb lesz ezt a rossz szokásunkat elhagynunk. Végül pedig újra meg újra emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy mennyei Atyánk mindent hall, még ha más emberek a földön nem is hallják. Az a gondolat, hogy az átkozódással Istent sértjük meg, legyen hathatós elrettentés a számunkra.
1Kor.10.13 Nem emberi erőn felüli kísértés esett rajtatok, mert Isten hű, és ő nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja majd, hogy el tudjátok hordozni.