Skip to main content

11.28 Egyetlenszerű

„De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok." 1Korintus 15,10

Életünk egyik gyötrelme, amit mi magunk okozunk magunknak, az a kísérlet, hogy másvalakik akarunk lenni, mint akik vagyunk, olyanok, akiknek tulajdonképpen sohasem szabadna lennünk. Minden ember Istennek egyetlenszerű teremtménye. Ezzel kapcsolatban mondta egyszer valaki: „Mikor Isten minket megalkotott, mindegyikünknél eldobta az öntőmintát."'

Maxwell Maltz írta ezzel kapcsolatban: „Mint személyiség, nem állsz versenyben egyetlen más személlyel sem, egyszerűen azért, mivel az egész világon nincs még egy olyan ember, amilyen te vagy, aki a te sajátos lényedhez hasonlítana. Egyetlenszerű vagy. Nem ugyanolyan, mint egy másik, és nem is lehetsz soha! Nem várhatják el tőled, hogy olyan légy, mint valaki más, és nem lehet megkívánni egyetlen másik embertől sem azt, hogy éppen olyan legyen, mint te.

Isten nem szabványmodellt teremtett, amelyre azután mintegy címkét ragasztott ezekkel a szavakkal: »Ez a tulajdonképpeni ember«. Minden egyes embert személyiségnek teremtett, éppen úgy, mint ahogy minden hópelyhet egyetlenszerűnek alkotott."

Mindegyikünk Isten bölcsességének és szeretetének az eredménye. Amikor éppen olyannak teremtett minket, mint amilyenek vagyunk, tudta, hogy mit tett. Külső megjelenésünk, intelligenciánk és adottságaink a lehető legjobban megfelelnek annak, amire teremtett bennünket. Végtelen bölcsességének és szeretetének eredménye az, ahogy minket megfelelően megalkotott.

Ha tehát azt kívánjuk, hogy bárcsak mássá lennénk, ezzel tulajdonképpen Istent sértjük meg. Mintha értésére adnánk, hogy valamit rosszul csinált, valamit visszatartott tőlünk, ami jobb lett volna számunkra.

Ez értelmetlen kívánság! Mert cél és értelem van a mögött, amivé Isten alkotott minket, és amit nekünk ajándékozott. Természetesen utánozhatjuk mások erényeit; de ha úgy éljük le az életünket, hogy közben szüntelenül elégedetlenkedünk Isten tervével életünk számára, akkor a kisebbrendűségi komplexusok megbénítanak bennünket. Pedig nem csökkent értékűek, hanem egyetlenszerűek vagyunk!

Az a kísérlet, hogy mássá legyünk, kezdettől fogva kudarcra ítélt. Éppoly elképzelhetetlen, mintha a kisujjunk meg akarná kísérelni, hogy átvegye a szívünk munkáját.

A helyes magatartás az, hogy elmondjuk Pállal: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok." Annak örüljünk, amik Isten világos terve szerint vagyunk, és határozzuk el, hogy azt használjuk, amink van, és amennyire csak lehetséges, az Úr dicsőségét szolgáljuk mindezzel. Bizonyára sok mindent csak mi tehetünk meg, és senki más.