Két súlyosan beteg ember feküdt ugyanabban a kórteremben. Egyikük mindennap délután felült az ágyában egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a testét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához volt közel. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, és a plafont bámulta. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, katona korukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután - amikor felült - azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, hogy mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben. Már alig várta azokat ,s ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak rajta távirányítós játékhajóikkal. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba feledkezve.
Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik - a folyton fekvő - behunyta a szemét, és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy - a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
Teltek a napok és a hetek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti beteget holtan találta az ágyában, mert éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy vigyék ki az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyában fekhessen tovább. A nővér szívesen segített neki. Kényelembe helyezte őt az ágyon, majd magára hagyta. Ő pedig lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra nézett.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatársával, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta,hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem.
- Valószínűleg csak bátorítani akarta önt!-mondta a férfinak.
Az igazi boldogság - boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük azokat, de ha derünket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, amelyeket nem vehetsz meg semmi pénzért. Minden nap ajándék az élettől. Így becsüld meg napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.