„Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére" (Róm 15,7).
A 14. és 15. rész a gyülekezeti élet különböző szempontjairól szól, és ezekkel a szavakkal kezdődik: „Mert az Isten befogadta őt" (14,3). Nem kevésbé erőteljes a befejezés is: „Krisztus is befogadott minket" (15,7). Egészen egyszerűen fejezi ki itt Pál a másokkal való közösségünk alapját, mely abban áll, hogy ők is és mi is az Úréi vagyunk. Ez elég. Sajnos, találkozásaink alkalmával többnyire azokat a pontokat vitatjuk meg, amelyekben nem értünk egyet. Közös Urunkról való hosszasabb beszélgetés helyett a köztünk lévő különbségek negatív talajára térünk, és azt hangsúlyozzuk, hogy mi a helyes és mi nem azokban. Ebben az igerészben is van szó bőven különbségekről, de Pál mégsem mondja meg nekünk, kinek van igaza. Mert ő a keresztyén közösséggel foglalkozik, ami nem függ valakinek a helyes vagy helytelen nézeteitől. Nem az a fontos, hogy pontosan azt hiszi-e, amit én, vagy ugyanolyan élménye volt-e, mint nekem. Az egyedüli kérdés ez: Befogadta-e őt Isten? Ha igen, akkor nekem is be kell fogadnom őt.