„Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy Isten, mindörökké!" (Zsolt 73,26).
Néhány hónapos evangelizáló körútra kértek fel egy hívő testvért. Felesége, akit nagyon szeretett, éppen gyenge egészségi állapotban volt. Az utolsó pillanatban még egy levelet küldött neki általam egy közös barátunk. Hogy átadjam a levelet, háza felé indultam, és amint közeledtem, megfigyelhettem, hogy kijött az ajtón, ment egy darabig, majd megállt és némi tétovázás után lassan visszafelé indult. Megérezve testvérem szellemi válságát, előrementem a hajóállomásra. Mikor végre ő is odaért, ezekkel a szavakkal nyújtottam át a levelet: „Áldjon meg téged az Úr!" Válaszából kitűnt, hogy teljes békesség van benne. Mikor néhány hónappal később visszatért, újra szóba hoztam ezt az esetet. „Igen - ismerte be -, amint ott álltam, úgy éreztem, nem vagyok képes segítség nélkül és igen kevés pénzzel magára hagyni a feleségemet és a gyermekemet. De amikor visszafelé irányítottam a lépteimet, eszembe jutott egy igevers: »Aki az eke szarvára veti a kezét és hátratekint, nem alkalmas az Isten királyságára« így ismét megfordultam, és lementem a hajóállomásra." Tartani az eke szarvát, miközben könnyeinket törölgetjük - ez a keresztyénség.
