„Senkinek nem ártottunk, senkit meg nem rontottunk, senkit meg nem csaltunk" (2Kor 7,2).
Az Úr szolgáinak késznek kell lenniük arra, hogy mások hasznot húzzanak belőlük, de nekik semmiképpen sem szabad másokat kihasználni. Szégyenletes dolog, ha valaki bizonyságot tesz Istenbe vetett hitéről, és ugyanakkor eljátssza a koldus szerepét szánalmat keltve maga iránt. Aki valóban látja Isten dicsőségét és saját dicső küldetését Isten munkásaként, az megengedheti magának, hogy független legyen másoktól. Független, sőt nagyvonalú. Teljesen rendben van, ha a testvérek vendégszeretetét élvezzük egy ideig, de ügyeljünk, nehogy túl sok szabadságot engedjünk magunknak az éjjeli szállás, étkezés, világítás, tüzelő, az egyéb háztartási eszközök vagy akár egy újság használata kérdésében. Semmi sem leplezi le olyan könnyen a jellem alantasságát, mint az ilyen előnyökre való kicsinyes törekvés. Hát koldus vagyok én, aki alamizsnát akar, vagy pedig az élő Isten szolgája?
