„A seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk" (Zsolt 46,12).
Mennyire hasonlít Jákob története a miénkhez! Amíg nem tapasztaltuk Isten nevelő munkáját, hajlamosak vagyunk fölényesen megítélni Jákob cselszövéseit. Ám ahogy fokozatosan felismerjük saját gondolkodásunk tévelygéseit, rövidesen rájövünk, hogy Jákob jellemző tulajdonságai bennünk is megvannak. Emlékezzünk rá, hogy Jákob életének megváltozása, kiemelése a hiábavalóságokból egyedül az isteni kegyelem ereje által történt.
Izmael is beszélhetett Ábrahám Istenéről, Ézsau is jogot formálhatott arra, hogy köze legyen Ábrahám és Izsák Istenéhez, de ezt ők csupán hátrafelé tekintve tehették. Nem volt ugyanis személyes tapasztalatuk az Úrról. Nem olvasunk semmit Izmael vagy Ézsau Istenéről. Jákobnak és nekünk ez nem elég. A mi Istenünk szüntelenül jelenlévő menedék és hatalom. Amint Mózes hallotta az égő csipkebokornál a szavát, úgy nekünk is meg kell Őt hallanunk: „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene." Ebben az Istenben van mindannyiunk reménysége.
