„Aki sötétségben jár, és nincs fényesség neki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenre!" (Ézs 50,10).
Amikor úgy érezzük, hogy sötétségbe vettettünk, a legnagyobb veszély az, ha tüzeket kezdünk gyújtani (11.v.). Ilyenkor körülvesszük magunkat saját sápadt lángjainkkal, és azt reméljük, hogy ezek fényénél járhatunk majd. „Átgondoltam a dolgokat; ...összeadtam kettőt meg kettőt; ...bízom abban, hogy...; úgy ítélem meg a dolgot..." Ezek a gondolatok, érzések nem lehetnek a világosság forrásai, csupán zsarátnokok. Helyezzük dolgainkat Isten világosságába, és látni fogjuk, hogy következtetéseink nem elég mélyek, és nem is elég világosak. Végül „önsajnálkozásba merülünk",(Itt kimaradt valami, vagy elírás van, de nem tudom, mi.) Ha azt akarjuk, hogy a zavar még nagyobb legyen, ám folyamodjunk ilyen eljárásokhoz! De a sötétséget soha nem fogják eloszlatni ember által gyújtott tüzek. Egyedül Istentől jöhet az igazi világosság. Tekintsetek fel Őreá! Ha itt minden sötétség is, ott világosság van! „A Te világosságod által látunk világosságot" (Zsolt 36,10).