„Hogy teljesítsem a Te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem" (Zsolt 40,9).
Egyszer kétség nélkül megértettem, hogy Isten egy bizonyos feladatra hív el. De előzőleg beteg voltam, és még túlzottan gyengének éreztem magam. Így hát erőért könyörögtem az Úrhoz. Gondoltam, ez kedves imádság, hiszen csak így teljesíthetem az Ő akaratát. Imádkoztam és imádkoztam ebben az ügyben, és közben eltelt három hónap. Ekkor úgy tűnt nekem, hogy Isten így szól: „Most már eleget könyörögtél. Hagyd abba, és temesd el az ügyet!" Emlékszem, bottal mentem éppen sétálni a tengerpartra. Egyszer csak megálltam, és beástam botomat a homokba, míg egészen el nem tűnt, majd felkiáltottam: „Én itt most eltemetem testi nyomorúságom ügyét!" Továbbmentem, de alig tettem meg egy rövid utat, ismét elborított a gyengeség. Úgy véltem, Isten szándékának erőm megújulásával kell megvalósulnia, ezért önkéntelenül újból imádkozni kezdtem. Ám rövidesen abbahagytam. Vajon nem rántom le az Ő akaratát saját gyengeségem szintjére? Visszamentem oda, ahova a botomat eltemettem, és rámutattam: „Uram, ez az én tanúm, hogy letettem a dolgot, és nem vagyok hajlandó ismét felvenni. Akár gyenge vagyok, akár erős, kész vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat." Ettől a naptól kezdve - hogy nem törődtem személyes problémámmal, és hozzáfogtam a feladathoz -, csodálatos módon kezdtem felépülni testi nyomorúságomból.