„Kérlek azért testvérek, az Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez legyen a ti okos istentiszteletetek" (Róm 12,1).
Ezek a szavak felülemelnek bennünket a tisztán egyéni szempontokon, mert annál sokkal többet foglalnak magukba. Az „odaszánás" ugyan egyéni dolog, a szolgálat azonban közösségi. „Sokan" szánták oda testüket az Úrnak, melynek eredménye „egyetlen" élő áldozat. Minden értelmes és okos istentisztelet ilyen, melyben mindegyikünknek megvan a maga része. Senki ne gondolja hát, hogy amit hoz, az értéktelen Isten számára, mert az áldozatok nem egyediek, és nincsenek a többiekétől elválasztva. Minden egyes neki odaadott életre szüksége van Istennek, hogy együtt alkossák a neki tetsző, tökéletes egészet. Ha Ő ezzel megelégszik, hogyne lennénk mi is elégedettek?