„Ő így szólt nekem: Vigyázz, ne tedd, mert én szolgatársad vagyok neked...Istent imádd" (Jel 19,10).
Mi történt itt? János elveszítette a fejét, és egy angyalt akart imádni? Nos lehet, hogy így volt, de egészen biztosan azért, mert elragadtatott „lélek"-ben. Vannak olyan tisztafejű emberek, akik sohasem követnek el elképesztő dolgot. János nem tartozott közéjük, mert ő kétszer is elkövette ezt a tévedést (22,8). Az igazság az, hogy jó szíve volt, és az „efféle ember" olykor zavarba jön és kábaságot követ el. A szívét elárasztotta a csodálat, ahogy meglátta a dicső Gyülekezetet, mely „a mennyből szállt alá Istentől". Ámulattal töltötte el az a tény, hogy annyi tűrés és megpróbáltatás után a mennyei szolgák társa lehet, és velük együtt részese minden idők legnagyobb isteni remekművének. Cselekedete helytelen volt, de helyes magatartásból származott, hozzáállását mi is bátran követhetjük.