hozzáállás

Volt egyszer két fiútestvér, akik egypetéjű ikrek voltak. Bár teljesen egyformán néztek ki, az egyéniségüket tekintve teljesen egymás ellentétei voltak. Az egyik testvér örök optimista volt, mindig a jót látta meg mindenben és mindenkiben. A másik fiú viszont örök pesszimista volt, sosem látott sehol semmi jót.

Art Buchwald rovatvezető mesélt egy napjáról, amikor egyik barátjával utazott egy New York-i taxiban. Amikor kiszálltak a taxiból, barátja így szólt a sofőrhöz: „Köszönöm az utat! Maga fantasztikusan vezeti ezt a taxit!"

A taxisofőrnek elakadt a szava a döbbenettől egy másodpercre, aztán így szólt: „Mi maga? Valami okostojás?"

„Nem - szólt a férfi. - Komolyan beszélek. Csodálom, ahogy megőrzi a hidegvérét a sűrű forgalomban. Nem sok taxis képes erre. Örülök, hogy magával utazhattam!"

„Na persze” - mondta a taxis, és elhajtott.

Kilencedikesként Dave volt a legkisebb a középiskolában. Ám 150 centis magasságával és negyven kilójával tökéletesen bevált a pehelysúly kategóriában, mint az iskolai birkózócsapat tagja.

A kiscsapat pehelysúlyú tagjaként kezdte, aztán bekerült az iskolai válogatottba, amikor elköltözött az a fiú, akié az a hely volt.

Sajnos Dave első éve nem sikerült valami fényesen. A hat válogatott mérkőzésből hatszor két vállra fektették.

Ha te is úgy gondolod, hogy a sofőrök hihetetlen kifogásokkal képesek előrukkolni, csakhogy megússzák a büntetést, meg kellene nézned, milyen történetek kerülnek a biztosítótársaságok baleseti bejelentő papírjaira. Nemrég a Toronto Sun nevű újság megjelentetett párat ezek közül a tényleges bejelentések közül:

„Egy gyalogos nekem jött, és a kocsim alá került".

„Megpróbáltam leütni egy legyet, és így a telefonpóznának hajtottam."

„Már negyven éve vezettem, amikor elaludtam a kormánynál, és karamboloztam."