„Szabadításodra várok Uram!" (1Móz 49.18).
Ez a 49. fejezet Jákobot prófétaként mutatja be. Amikor Isten szívét igazán megértette, félelmes jóslatokat kezdett mondani. De ez a vers - pontosan a beszéd közepén - nem prófécia, hanem magának Jákobnak a felkiáltása. Ezekben a jóslatokban volt szomorúság, bűnök előre való megsejtése, de ugyanúgy öröm és mindenféle jó is. Jákob éppen kénytelen volt igen sötét képet festeni Dánról mint kígyóról az ösvényen. Azután az öreg patriarcha - éppen itt - megmutatja önmagát. Égre emeli szemeit és kijelenti, mi ő: ő próféta. Elég könnyű dolog prédikálni, de amikor valaki megszólal, azonnal tudjuk, vajon az illetőt Isten tartja-e kezében. Az öreg Jákob kigondolhatott volna egy ravasz tervet arról, hogyan bánjon el Dánnal. Ő mindig képes volt hasznot húzni az emberekből, ám ennek itt vége. Ekkorra már megtanulta megismerni Istent. „Szabadításodra várok, Uram!"