előrelátás

Egy ember hívő életének és jellemének nem az a próbája, amit az élet kivételes pillanataiban cselekszik, hanem amit rendes körülmények között tesz, amikor nem történik semmi nagy vagy izgató dolog. Egy ember értékét a megszokott dolgokkal szemben tanúsított magatartása méri le, amikor nincs színpadi megvilágításban. Nehezünkre esik lépést tartani Istennel; azt jelenti, hogy szellemileg kifulladsz. Amíg nem tanultunk meg Istennel járni, mindig nehéz az Ő lábnyomába lépni, de amikor erre rátaláltunk, akkor ennek egy jellemző bizonyítéka van: Isten élete bennünk.

Először látunk, aztán jön a megvalósulás. Amikor rájövünk, hogy bár látásunk valódi, mégsem lett még valósággá bennünk, akkor tör ránk a Sátán a kísértéseivel. Mi pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy kijelentsük: nincs értelme továbbmennünk. A látás megvalósulása helyett a megaláztatás völgyébe jutottunk.

"Nem színarany az élet,
De föld mélyéből ásott durva vas;
A sors csapásai kikalapálták
S átformálták használható eszközzé."

Urunk itt nem arról a költségről beszél, amivel nekünk kell számolnunk, hanem arról, amit Ő számított fel: a Názáretben töltött harminc évet, aztán a népszerűség, majd a botránkozás és gyűlölet három évét, a Gecsemáné kikutathatatlan mélységű halálos harcát és a golgotai kereszthalált - ez az, ami körül az idő és az örökkévalóság forog. Jézus Krisztus felszámította a költséget. Rajta nem nevethetnek a végén és nem mondhatják: "Ez az ember elkezdte az építést és nem bírta befejezni."

Fel kell fedeznünk azt a titkot, hogyan maradhat a szívünk égő szív. Jézus hirtelen megjelenik, a tűz lángra lobban, csodálatos látásaink vannak, de még meg kell tanulnunk a mindenen áthatoló égő szív megőrzésének titkát. Az unalmas, sivár, komor hétköznap a maga megszokott kötelezettségeivel és embereivel mindig újra kioltja az égő szívet, míg meg nem tanuljuk a Jézusban maradás titkát.