"És tóvá lesz a délibáb..." (Ézs 35,7).
Először látunk, aztán jön a megvalósulás. Amikor rájövünk, hogy bár látásunk valódi, mégsem lett még valósággá bennünk, akkor tör ránk a Sátán a kísértéseivel. Mi pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy kijelentsük: nincs értelme továbbmennünk. A látás megvalósulása helyett a megaláztatás völgyébe jutottunk.
"Nem színarany az élet,
De föld mélyéből ásott durva vas;
A sors csapásai kikalapálták
S átformálták használható eszközzé."
Isten látást ad nekünk, aztán levisz a mélységbe, hogy a látásnak megfelelő formára kalapáljon. Ez a mély völgy az a hely, ahol sokan elcsüggednek és engednek a kísértésnek. Minden látás valósággá válik, ha van türelmünk kivárni. Gondold meg, hogy Istennek végtelen sok ideje van. Ő sohasem siet. Mi mindig lázas hajszában vagyunk. A látás dicsőségének fényében tovább végezzük dolgainkat, de a látás még nem valóság bennünk. Erre Isten levisz a mély völgybe, átvisz tüzeken és vízbe merít, hogy kalapácsa alatt formát ölthessünk, míg eljutunk odáig, hogy ránk bízhatja az igazi valóságot. Amióta a látást megkaptuk, Isten mindig munkában volt, hogy remekbe önthessen. Mi pedig újra meg újra kibújunk a keze alól és igyekszünk saját látásunk szerint formálni magunkat.
A látás nem légvár, hanem annak meglátása, amivé Isten szeretne téged tenni. Engedd magad feltenni a korongra, hogy forgathasson, amint neki tetszik; és amilyen bizonyos, hogy Isten Isten, te pedig te vagy, éppolyan bizonyos az is, hogy a látás szerint kiformál. Ne veszítsd el a bátorságodat ez alatt az eljárás alatt. Ha kaptál valaha látást Istentől, akárhogy igyekszel megelégedni alacsonyabb színvonallal, Isten nem engedi meg soha, hogy az alacsonyabb szinten maradj.