DÁVIDNAK SOK BESZÉDE lett feljegyezve számunkra, de egyik sem jelentősebb, mint ezek: „Dávidnak utolsó beszédei". 1 v. Korábban Dávid alig tudta megragadni a neki felajánlott kegyet, hogy a király veje legyen, 1Sám 18,23. Itt is alázatosan kezd hozzá, hogy dicsőítse Isten kegyelmét, amely őt valóban felmagasztalta, 1. v.; 7,8; Zsolt 78,70-től. Tekintsd meg azokat a magaslatokat, ahova Isten kegyelme téged emelt.
CÍMÜNK SZAVAIVAL kezdődik a 18. zsoltár amely csekély változtatásokkal másolata mai igeszakaszunknak. Bár Dávid helyzete kétségbeejtő volt, 2Sám 22,1, ez arra szolgál, hogy „Istenébe kapaszkodjon." „Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem", 2. v. Az utolsó két szó nem fordul elő a párhuzamos zsoltárszakaszban, Zsolt 18,2, és különösen hangsúlyozza annak a merész kihasználását, ami Isten volt az ő számára, ahogyan az "én" személyes névmás teszi, amely oly sokszor előzi meg Isten címeit és szemléletes hasonlatait.
EZ A KÉT ESEMÉNY megvilágítja Siba gonoszságát, Dávid elhamarkodottságát és Méfibóset odaadását.
„Mit akarsz ezzel?" 2Sám 16,1-2. Amikor Dávid menekült Absolon elől, előkészületlenül a hosszú utazáshoz, találkozott Sibával, aki egy igen jókor jött ajándékot hozott. Siba válasza lefegyverezte Dávidot, akit felbátorított segítőkészsége, vö. Péld 18,16.
EGY LEÍRÓI MESTERMŰ kezdődik itt, amely belső éleslátásról tesz tanúságot. Absolon „megállt az útfélen a kapuban", 2. v., belopódzva az emberek szívébe, 6. v. Végül Dávid „leült a kapuban", hűséges támogatói közé. Dávid magatartása a válságban, mind Jeruzsálemből történő menekülésében, 15,13-16,4, mind visszatérésekor, 19,16-40, tanulságos.
ÖT JELENET VAN ebben az egész drámában. Az első az Izráel és Ammon közti konfliktus, illetve Rabba ostroma, 2Sám 10,1-11 (A). Ezután következik Dávid érzékisége, még amíg a harc folyt, 2Sám 11,12-27 (B). Az egésznek a középpontja Dávid meggyőzése és vallomása, 2Sám 12,1-15a (C). Érzékiségét (B) büntetés és vigasztalás követte, 2Sám 12,15b-25 (B). A függöny Rabba elfoglalásával gördül le, 2Sám 12,26-31 (A).
ÖTÉVES KORÁBAN Méfibóset balesetet szenvedett. Egész életére sánta lett, és ez olyan állapot, amely naponkénti figyelmet igényel. Valakinek gondoskodnia kellett a kicsiről. Amikor Dávidhoz hívták, 9,4-től, már neki is volt egy kisfia, 9,12.
MILYEN KÖSZÖNETET tudott Dávid - vagy akár mi - adni az Úrnak mindazért, amit Ő jelentett és tett? Mert az Úr Isten nemcsak ismerte szolgáját, 20. v., hanem megjelentette szolgájának saját szándékait is, 21. v.; vö. 11.22.25. v. Azok, akik tudják, hogy „a Te néped" közé számláltatnak, 23-24. v., és hogy ők „a Te szolgád", 19-21.25-29. v., azokat szívük arra készteti, hogy „könyörgéssel könyörögjenek", 27. v. Az imádságot nem valamilyen szükségérzet ösztönzi.
„EREDJ, S VALAMI a te szívedben van, vidd véghez", 1-3. v. Dávid királyságra emeltetett, 1.2.3. v., békességet és nyugalmat nyert, 1. v. Beszélt Nátánnak arról az ellentétről, amely saját cédrusfa palotája, valamint azok között a kárpitok között van, ahol Isten ládája lakozik, 2. v. Erre Nátán jóváhagyta a király kívánságát, 3. v. „Lelkem, várj csak a te Istenedre!"
A FILISZTEUSOK ELLENI két sikeres csata után, 2Sám 5,17-25, Dávid megpróbálta az Úr szövetségládáját a Sionra hozatni, 2Sám 6,1-23.
HÉT ÉV TELT EL azt követően, hogy Dávidot királlyá kenték Júda felett, 2Sám 2,1-4, mindaddig, amíg Izráel felett is királlyá kenték, 5,1-3. A közbeeső fejezetek a polgárháború véres eseményein vezettek keresztül bennünket, amely elmozdította az utolsó komoly trónkövetelőt Saul leszármazottai közül. Dávid erősebb és mind nagyobb lett, felismerve, hogy „az Úr... volt ővele" és „felmagasztalta az ő királyságát", 3,1; 5,10.12.