Néhány briliáns tanulmány fogja teljessé tenni a hátralévő kevés időt, amelyet Timóteussal, Isten emberével töltünk.
Pálnak Timóteushoz írt levelei nemcsak a köztük lévő egyedülálló kapcsolatot tárják fel, hanem Timóteus néhány jellemvonását is. A 2Tim 2-ben hét képet látunk a sokoldalú hívő emberről, amelyeket Pál Timóteusra tud alkalmazni.
Az 1. versben Timóteust "fiamnak" nevezi. Mint fiú, erős lehetett Isten számára, de csak "kegyelemben, amely van Krisztus Jézusban". Minden egyéb áldás a "közösségnek" az alapján nyugszik, mivel Isten fiaivá lettünk.
Micsoda gyönyörű jellemmel találkozunk Timóteusnál, és milyen egyedülálló közösség kovácsolódott ki közte és Pál apostol között! Lisztrai származású, akit nyilvánvalóan Pál vezetett az Úrhoz első utazása alatt, mint a kegyelem igazi zsákmányát. Kétség kívül tudott róla, hogy mit kellett eltűrnie Pálnak Lisztrában, különösen a megkövezést, és érezte, hogy ha Pál Ura és az Ő üzenete oly sokat jelent egy embernek, akkor Jézusnak kell lennie az egyetlen Úrnak, akiben érdemes bízni, és akit érdemes szolgálni - ugyanez ma is igaz!
AMIKOR ELÉRKEZÜNK oda, hogy a Timóteushoz írt 1. és 2. levelet, valamint a Titushoz és Filemonhoz írt levelet olvassuk, és túl vagyunk azokon a leveleken, amelyeket Pál általában a szentekhez, éspedig elsősorban a gyülekezetekhez írt, akkor azokhoz jutottunk, amelyeket különböző okokból néhány legközelebbi barátjának és munkatársának írt. Az apostolnak sok figyelemre méltó barátja volt: Barnabás és Silás, Priscilla és Aquilla, Lukács és Epafroditusz, Klóé háznépe, Stefanosz és Filemon, akiket mindig üdvözletével bátorított.
PÁL EMLÍTÉST tesz bizonyos munkatársakról. Ez a levél egyénnek szólt, és bizonyos értelemben egyénekkel is foglalkozik; nem kevesebb, mint 23 nevet említ, akiket Timóteus ismert. Démásról korábban úgy beszélt Pál, mint munkatársáról (Filem 24), de most elhagyta az apostolt a magány és szükség órájában. A gravitáció törvényének elve erkölcsi értelemben is igaz; az után ment, ami vonzotta a szívét.
ITT PÁL elénk állít egy súlyos terhet, a három közül az utolsót ezekben a Timóteushoz írt levelekben, amelyek nagyon hasonló kifejezésekben vannak megfogalmazva (lásd: 1Tim 5,21 és 6,13). Hírnökként az Ige hirdetése áll az első helyen - nemcsak az evangélium, hanem az egész Ige ránk van bízva; mennyire fontos, hogy azt tudjuk mondani, mint Pál, hogy semmit nem tartottunk vissza. Állandóan készen kell lennünk, nemcsak megvéve az alkalmakat, hanem ahol lehetséges, megteremtve az alkalmakat.
A HITEHAGYÓK ellentéteként Pál arra emlékezeti Timóteust, hogy milyen volt az ő saját magatartása (vö.: 1Kor 11,1). A tanítás vezeti a felhasznált kilenc kifejezésből álló listát. Ezekben a pásztori levelekben, amelyekben olyan sok igazság vonatkozik a gyülekezetre, 16-szor történik utalás a tanításra. Ösztönösen gyanakodnunk kell arra a filozófiára, amely azt hirdeti, hogy „kevesebb tanítást és több gyakorlatot".
A 2-4. VERSBEN 18 gonoszság van felsorolva; ez a lista nagyon kevésben különbözik a Róma 1-ben lévő katalógustól. De amíg az utóbbi a pogányok fokozatos elkorcsosulását mutatja, az előbbi az álkeresztyénségét írja le, amely megtartja a vallásos formaságot; „megvan a kegyességnek látszata" náluk. A lista azzal kezdődik, hogy „magukat szeretők", és úgy végződik, hogy „nem istenszeretők". Önmagukat istenítik, Istent pedig megfosztják trónjától.
SZÜKSÉGÜNK VAN arra, hogy folyamatosan megemlékezzünk azokról az igazságokról, amelyek már ismertek előttünk; a Szentírásban benne van az isteni igazságok ismétlésének elve (lásd: 2Pt 3,1). Nem vehetünk fel passzív magatartást a tévedéssel szemben, és itt bátorítja Timóteust, hogy határozott állásfoglalása legyen a tévelygés dolgában, szigorúan figyelmeztetve ellene. Az idő és az örökkévalóság egymáshoz viszonyított jelentőségének megértése határozott józanságra vezet a komolytalan szócsatával szemben.
NAGY FELELŐSSÉG nyugodott Timóteus fiatal vállain, és minden szükséges kegyelmet meg fog találni Krisztus Jézusban; ebben a kegyelemben kellett folyamatosan erősödnie. Ez a kegyelem számunkra is rendelkezésre áll ma. Az isteni igazság letéteményeseként adja tovább (az „azokat" szó azt hangsúlyozza, hogy a tanításnak semmiképpen sem szabad változnia) egyik generációról a másikra; a 2. versben valójában négy generációról van szó: „én" (Pál), „te" (Timóteus), „hű emberek", „mások is".